Sima kavics a fény veled játszik,
Rajtad ezer év munkája látszik,
Magamon csak emberöltőnyi ránc,
Idő sodrában fogvatartó lánc.
Homok és víz formálta alakod,
Millió formád reám hagyatott,
Víztükrén nézem hamis arcomat,
Míg te kívül belül őszinte vagy.
Kezemben tartlak, felszíned rideg,
Bennem az érzés ami oly hideg,
Vízbe doblak utad végtelen,
Ezt megérteni vagyok képtelen.
Törékeny létem mit mondhat neked,
Ki ősidőktől foglalod helyed,
Legyél hát szikla én ember leszek,
Mindketten várjuk mi rendeltett.
7 hozzászólás
Kedves Samu!
Bölcs gondolatok a kőről és magadról is. Ötletes. Tetszett! (Ha van kedved olvasd el a kő a szívemben cimű írásomat)
Barátsággal Panka!
Köszönöm a véleményed. Igérem elolvasom.
Üdv Samu
Drága Samu
Tudtad, hogy ha megyünk például, én jómagam a Mecsek erdeiben bóklászom, és tekintetünk egy apró kőre, vagy kavicsra téved, akkor azt nem mi választjuk, ő választott bennünket.A bölcs, ezeréves hallgatásával, mely csak szebbé tette, míg, ránk az évek, mély barázdákat rónak.Nagyon szép a versed.Megfogott.Emberi mint minden alkotásod!
Ölellek:Kriszti
Nagyon köszönöm mindig őszinte szavaid,őszinte örömömre szolgál,hogy elolvastad.
Baráti üdvözlettel Samu
huh, ez nagyon szépre sikeredett! 🙂 megfogalmaztad, amit én régóta szerettem volna! 🙂
Megtisztelsz, hogy elolvastad. Üdv Samu
Szia Samu!
Én is szeretnék csatlakozni a gratulációkhoz. Nekem különösen a nyitó versszak tetszik. Szuper!
Üdv.: Vipera