Látod milyen szomorú az árvuló levél?
A víztükörben merengve, álmosan henyél.
Egy kósza napsugár féltőn megcirógatja,
mosolyogva nézi, ahogy lábát lógatja.
Néha feltekint a felhőkig érő fákra
és rácsodálkozik a változó világra.
Ez a pillanat csöndje. A szellő se moccan,
a falevél a múltat magáról lemossa.
Egy aprócska könnycsepp még legördül szeméből,
egyre többet érez szívében a reményből.
Révedez a tiszta égen alvó felhőkben,
jövőt nézi bölcsen, kitartóan, merően.
Békés még a tó is, pihen, nem fodrozódik,
szenvedély, az eshetőség egyre tobzódik.
Nézd, immár tél van, hamarosan jő a tavasz
és a szikkadt, fagyos földből új élet fakad.
8 hozzászólás
Kedves Suzanne!
´rásod tala szép hasonlatokkal!
"Látod milyen szomorú az árvuló levél?"
Olyan liraian fested le,szinte mintha érezne,
tudná mi történik körülötte!
Az befejezés nagyon szép…ott a remény
"és a szikkadt, fagyos földből új élet fakad."
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen kedves szavaid
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Nekem egy megnyugtató, békés világot ábrázol. Minden a helyén és minden a maga rendje szerint alakul-történik.
Kedves Madár!
Köszönöm szépen, hogy meglátogattál, kedves véleményed 🙂
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Tetszett a versed!
Szeretettel gratulálok
Ica
Kedves Ica!
Köszönöm szépen a gratulációt és örülök, hogy tetszett.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
ÍRÁSOD TELE
akartam
elnézést!
Szép reggelt:sailor
🙂 Semmi baj! 🙂