Hozzám szól a tenger,
tudatom csobbantja,
hullámzó víztükrét
lelkemen csillantja.
Háborogva dúlna,
akár egy gondolat,
hatalmas, végtelen
köztünk a kapcsolat.
Mosódnék én véle,
hagynám a partomat…
Maradás fájdalma
szorítja torkomat.
Cseppjévé ha válnék
ennek a tengernek,
érezhetném magam
végnek és kezdetnek.
De csak állok némán,
hallgatom zúgását,
ahogy mossa bennem
időmnek múlását…
——————————————————————————–
12 hozzászólás
Nagyon kifejező és dallamos!!!
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Zsolt, nagyon köszönöm!
A tenger csodálatos! Lenn a mély, s felette az ég. a kezdet és a vég, és közte az élet, mely hol a mélyre hol a fentre vágy. szép vers.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
De még milyen csodálatos! Bár nagyon goromba is tud lenni…
Nagyon köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Végtelen a tenger, és végtelenek gondolataink, azokkal élünk együtt, tengernyi kincs van mindannyiunk közelében, érdemes rálelni , és idővel emlékezni rájuk.
Seretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A szép emlékekre szeretettel emlékezünk.
Köszönöm, Judit
Sikerült kifejezned a végtelenség érzését, mely a tengerpartokon fogja el a bámészkodót, megérezve a természet nagyságát, az ember kicsinységét, a világ bonyolult hatalmasságát, és a végtelen magányosságát…
Eddig ez nekem a legjobb versed.
Kedves Irén!
Nagyon örülök, hogy tetszett a versem.
Megtisztelő a véleményed.
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Szép elmélkedés a végtelenről és az idő elmúlásáról.
Szeretettel Mária
Kedves Mária!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel, Judit
Tiszta gondolatok nagyszerű köntösben!
Gratulálok!
Szeretettel olvastam: Tünde
Köszönöm Tünde!