Fogadd el végre, hogy nem annyi az élet,
amit két kezed és gyönge lábad elbír,
hogy tényleg van, mi olykor annyira éget,
s a holnap lehet több, mint neked ásott sír.
Szűkre szabott valóságod zubbonyában
kínosan feszengsz múltad és a ma között,
de hiába jársz te mindig katonásan,
ha az az időszak messzire költözött.
Ne rémítsen, ha látod, hogy nem értenek,
és egyre csak süket fülekbe kiabálsz,
s hogy nyakadon már dagadnak a kék erek,
mert a nagyképű világ gőgje megaláz.
Látod, van, ki nem fél rálépni az útra,
pedig még neki is meg-megrogy a térde,
bölcs homlokát kétségek ezre zúzza,
mégis minden sorban ő kerül az élre.
Élete neki se más – dekoráció.
Ám ő tudja, mi van a díszletek mögött.
Minden út, minden kérdés elodázható,
de csak míg rád dobják az első földrögöt.
2007. március 4.
(Wryan nevű tagtársukkal közösen írt versből, a saját versszakaim felhasználásával lett önálló vers.)
4 hozzászólás
Szia Neti!
Nagyon jó lett!
Megszívlelendő tanácsok
Puszi: Éva
Köszönöm, kedves Éva 🙂
Látom Te is küzdesz az egyhangú szürkeséggel
ami jellemzi ezt a mai társdalmat.
Az ilyen versekkel lehet kardként felvágni vagy éppen
puha kézrátéttel gyógyítani a “szürke-hályogot” !!!
Nagyon tetszett, mindkettőtöknek gratula
Szirom
Nagyon köszönöm, szirom 🙂