Keletről jött, nyugatra vágyott,
az Értől hozta egy rossz szekér.
Minden ízében Úrnak látszott,
a versek szolgálták semmiért.
Ábelként küzdött Káinjával,
rengett a föld a talpuk alatt.
Érezte, minden széjjeltörik,
ha Új dalával alul marad.
Volt egy Lédája, héja-párja,
ölelte, ölte, megtagadta.
Szemébe gyűlt a férfibánat,
az asszonyrészét úgy siratta.
Istent kereste, nem találta,
Illés szekerén nem volt helye,
Sion-hegyre nem ment utána.
Maradt a Minden énekese.
2 hozzászólás
Szia Kati! 🙂
Majdnem azonnal jöttem, amikor engedélyeztem, de aztán úgy döntöttem, hogy hagyom egy kicsit érni magamban, mert megérdemli versed a törődést.
Rövid, de velős összefoglalása ez annak, amit Adyról tudni illik, de csak az képes ilyen precízen megfogalmazni és átadni, aki mélyen beleásta magát a verseibe, az életébe.
Itt jön az, hogy hosszú évek során irodalomtanárként számtalanszor forgattad át magadban ezt a témát, így személyesebb betekintést nyertél abba a miliőbe, ami körüllengte nagy költőnk egyéniségét, amely meghatározta remek és egyedi költészetét.
Azért mondom el ezt, mert magam is úgy vagyok vele, hogy minden tanévben rácsodálkozok valamire, utánajárok, átgondolom, átértékelem, egyre jobban a hatása alá kerülök.
Azon túl, hogy pontos adatok alapján született ez a vers, verstanilag is tetszik, bár néhol elgondolkodtam a rímeken.
Örülök, hogy írtál róla, köszönöm az élményt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Van néhány Ady-vers, amit akárhányszor olvas el az ember, mindig ad valami újat. És nem csak újat, hanem kísértetiesen a mi korunkra illőt is. Ilyen az egyik kedvenc Ady-versem, a Kocsi-út az éjszakában. De sorolhatnék még néhányat.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kati