Még nem tudom, mit adott nekem az óév,
vagy mit hoz számomra a fényes, szebb jövő,
csak azt látom, hogy énektől hangos a rév,
és lelkesen csendes most is a létszövő.
Ha leteszem elmém konzervdobozait,
szívemmel felfogom talán a lényeget,
esetleg elkísér életemben a hit,
és nem felejtem szívemből az éneket,
amely csendben, könnyedén játssza ritmusát,
a rút, fukar halálnak lecsukja szemét,
békésen az élettel vívja a tusát,
világítótoronyként káosz tengerét,
hogy felfedjük a zátonyt, mind beragyogja
úgy, ahogyan a fény létezik odabent,
mert ez az ő emberszerető akkordja
úgy is, ha a "világnak" semmit nem jelent.
2 hozzászólás
Kedves Szabolcs! Ahhoz, h meglássuk mindezt, valóban félre kell tennie az embernek elméje "konzervdobozait", vagyis a gondolkodás hagyományos sablonjait! S ha álokoskodás helyett a hit vezérel, elkerülhetjük a zátonyokat! (Bár így lehetne! 🙂 ) Baráti öleléssel: én
Kedves Bödön!
Az irány jó.
🙂
Szeretettel: Szabolcs