Fehér pernye-emlékek a fekete hamvakban. Elporladt testű, könnyed lélekalakzat. Homokban heverő porhanyós ítélet. Érdesre kulcsolt, imákat izzó tenyér: Rút-fekete a halál, de múltad örök-fehér…
Szia!
Bár a címet és a kezdőbetűket olvasva, "fehér"-et látunk, mégis minden sorodat feketének érzem. Legalábbis, a jelentése számomra ezt üzeni. Na, jó! Inkább sötétnek mondanám, nem feketének. Elporladt test, pernye, ítélet, érdes tenyér, fekete halál. Különleges hatása van ennek az ellentétnek. Engem megfogott.
Üdv.
Szia Artúr!
Örülök, ha hatással volt rád ez az ötsoros :)). Igen, igyekeztem az általad említett ellentét alappilléreire építeni a sorokat. Ha te is így látod, akkor boldogan nyugtázom, hogy többé-kevésbé sikerült! :))
Üdv.:
Berci
Szia Berci, B.I…! 🙂
A cím alapján pozitív irányba indultam el akrosztichonod által, de valami visszafordított. Azt hiszem, éppen az, ami miatt majd két évezredet utaztam vissza az időszalagon. Valamiért ezt éreztem. Emberien súlyos a mondanivaló, a fehér-fekete harcában nálam ideiglenesen a fekete győzött, de csak azért, mert Jézusra asszociáltam.
Igazi mély lélekből fakadó a vers, tanulságokat hordoz, kellőképpen érett, modern és elgondolkodtató.
Ha ránézek a formára, képet látok, a középső sor kiemelkedik. Talán nem véletlenül.
Nagyon ügyi vagy, felnézek rád! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalinom!
Remélem nem leszek nagy pofonnak kis gazdája a tolakodóan közeli megszólítás miatt :)), de hozzám írt soraid utolsó előttije ezt csalogatta elő belőlem ;).
Neked, (általad fogalmazva) a "XX. századi" múzsának az a visszaút nem is volt oly hosszú.
A mondandó súlyosságát már csupán érzéseim terhe múlta felül (és persze tintakéssel való papírkarcolási fétishiányom!).
A formát illetően törekedtem a szabályosságra (mi meglepő!!! :D), így lett a "fehér" első illetve utolsó szó… stb. és igen, a középső sor…
Minden tisztelettel, és szeretettel(!):
Berci
Ahogy a versed olvastam, egy blues dallamai kúsztak az agyamba. Olyan érzésem támadt, mintha Cseh Tamást hallanám, fülelném szaggatott előadásmódját. Karcol a mondanivalód, minden sorában a tömör nemlét és a túlélő kétségbeesése a kontraszt.
Versed borongóját megsemmisíti az utolsó kifejezés. Mintha tudatosan mélyítetted volna a sorokat, hogy az a fehér tündöklőbb legyen. Emberi tiszteletet érzek, az élet, a becsület tiszteletét fejezik ki a sorok. S az érdemességet jónak lenni, bármilyen is a sötét, amely árnyékot vet földi halandóságunkra.
Kedves Berci!
Tömörített ötsorodba annyi, de annyi mindent elmondtál. A fehér-pernye szinte csillogva száll (emlékeid) – de hol köt ki? A havakban? Szvaid egyre súlyosodnak, nekem kőkeménynek hatnak, míg az utolsó sorodban még a rémséges fekete halál is örök fehéren csillog… Tömören és nagy hozzáértéssel megfogalmazott soraid csodálatosan hatnak rám. Emelem kalapom előtted!
Szeretettel: Kata
9 hozzászólás
Szia!
Bár a címet és a kezdőbetűket olvasva, "fehér"-et látunk, mégis minden sorodat feketének érzem. Legalábbis, a jelentése számomra ezt üzeni. Na, jó! Inkább sötétnek mondanám, nem feketének. Elporladt test, pernye, ítélet, érdes tenyér, fekete halál. Különleges hatása van ennek az ellentétnek. Engem megfogott.
Üdv.
Szia Artúr!
Örülök, ha hatással volt rád ez az ötsoros :)). Igen, igyekeztem az általad említett ellentét alappilléreire építeni a sorokat. Ha te is így látod, akkor boldogan nyugtázom, hogy többé-kevésbé sikerült! :))
Üdv.:
Berci
Szia Berci, B.I…! 🙂
A cím alapján pozitív irányba indultam el akrosztichonod által, de valami visszafordított. Azt hiszem, éppen az, ami miatt majd két évezredet utaztam vissza az időszalagon. Valamiért ezt éreztem. Emberien súlyos a mondanivaló, a fehér-fekete harcában nálam ideiglenesen a fekete győzött, de csak azért, mert Jézusra asszociáltam.
Igazi mély lélekből fakadó a vers, tanulságokat hordoz, kellőképpen érett, modern és elgondolkodtató.
Ha ránézek a formára, képet látok, a középső sor kiemelkedik. Talán nem véletlenül.
Nagyon ügyi vagy, felnézek rád! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalinom!
Remélem nem leszek nagy pofonnak kis gazdája a tolakodóan közeli megszólítás miatt :)), de hozzám írt soraid utolsó előttije ezt csalogatta elő belőlem ;).
Neked, (általad fogalmazva) a "XX. századi" múzsának az a visszaút nem is volt oly hosszú.
A mondandó súlyosságát már csupán érzéseim terhe múlta felül (és persze tintakéssel való papírkarcolási fétishiányom!).
A formát illetően törekedtem a szabályosságra (mi meglepő!!! :D), így lett a "fehér" első illetve utolsó szó… stb. és igen, a középső sor…
Minden tisztelettel, és szeretettel(!):
Berci
Kedves Berci! 🙂
Ahogy a versed olvastam, egy blues dallamai kúsztak az agyamba. Olyan érzésem támadt, mintha Cseh Tamást hallanám, fülelném szaggatott előadásmódját. Karcol a mondanivalód, minden sorában a tömör nemlét és a túlélő kétségbeesése a kontraszt.
Csak öt sor, de ütős.
Gratulálok!
Valerie
Berci eccsém!
Versed borongóját megsemmisíti az utolsó kifejezés. Mintha tudatosan mélyítetted volna a sorokat, hogy az a fehér tündöklőbb legyen. Emberi tiszteletet érzek, az élet, a becsület tiszteletét fejezik ki a sorok. S az érdemességet jónak lenni, bármilyen is a sötét, amely árnyékot vet földi halandóságunkra.
Nekem tetszik. Valóban modern és kifejező.
((Zoli
"Báttya" és Val!
Köszönöm magasba emelő soraitokat, egóm lassan sztratoszférát hasít! :))
Bár köszönetem íve sem hagy alább!!
Sziasztok!
Berci
Kedves Berci!
Tömörített ötsorodba annyi, de annyi mindent elmondtál. A fehér-pernye szinte csillogva száll (emlékeid) – de hol köt ki? A havakban? Szvaid egyre súlyosodnak, nekem kőkeménynek hatnak, míg az utolsó sorodban még a rémséges fekete halál is örök fehéren csillog… Tömören és nagy hozzáértéssel megfogalmazott soraid csodálatosan hatnak rám. Emelem kalapom előtted!
Szeretettel: Kata
Most csak röviden: Köszönöm Drága Kata! :))