Itt most csend,
és zúg fülem,
dobhártyát rémít
minden csobogása,
falon feszül,
fehér sarokba
ült a múltunk,
szennyet fröcsköl
szobám falára,
lehúzott redőny közt
megrekedt napcsíkot
szaggat apró darabra,
és minden éjjel
gyűrött paplanom
közé betéved,
hogy mocskát titokban
halk kuncogással
szobámba köpdösse
széjjel.
Alattomos csend
Szerző: öregsam
4 hozzászólás
Tömören: tökéletes… élmény verseidet olvasni.
Egyetértek az előttem szólóval! Nagyon sodró írás.
Igen!
Hosszabb véleményt? Ez az igen hosszú, hoszzú percekig tartott. Ki az akinek nem elég egyetlen szó A versről?! Minden szó benne van, amelyeknek benne kell lenniük!
Az első sor nekem túl sánta, a másodiktól kezdve viszont beszippant az örvény, elragad, és elfelejtem az elejét. 🙂
"szennyet fröcsköl
szobám falára,"
Ez tetszik a legjobban.
Sok jót,
ANna