Minden mozdulatlan, ezuttal senki sem
Szólít s e lázálomban nem vár semmi sem.
Csak a hosszú út végén, az álom-végtelenben
Üzen a sors nagyúr: Kit követtem, mivé lettem.
Kérdezném hogy merre jár, mikor láthatom,
De nem hallgat rám többé, nem szól, válaszol.
Kiolvasván e jelekből hol kezdődik a végtelen,
Most csendben virrasztva marasztalnám reménytelen.
Hol egykor csillogott az élet, most végleg lezárul,
Tengernyi boldogság-szenvedésre végső válaszul.
4 hozzászólás
Szép ez a versed is. Hogy mi van mögötte, egyedül te tudhatod. Alapjában szomorúnak érzem.
Koszonom szepen…
Szép képekkel tűzdelt kifejezések! Grat!
Koszonom az ertekelest!:)