Csak abban a mozdulatban,
ami csónakot partra húz,
csapásban, mi porrá zúz
szürke követ, s elillan,
nincs, de a bölcs emlékezet
gyújtja valósággá – a hit –
lelkemet s a vágy ormait.
Ó ne hidd, ha mondom is,
hogy komolyan gondolom,
amikor a világ dolgait
magyarázó dogmák útját
járom – mint jármában barom –
kényszerpályán, saját utam
nincs, vagy csak nem találom.
Csak abban a pillanatban
– hihetetlen, megfoghatatlan –
hiszek hitetlenül mégis,
láthatja szemedben az ég is,
bár fel nem foghatom,
mi végre e kegy, oltalom,
hogy talán szerettél is.
8 hozzászólás
Remek vers kedves András.
Üdv: József
köszönöm, kedves József
Tőled megszokott módon, bár kicsit más stílusban, de elérkezett hozzánk az üzeneted!
Gratulálok! d.p.
köszönöm, dinipapa:)
Szia!
Nagyon jó vers, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Örülök, hogy itt jártál, kedves Rozália 🙂
Filozofikusn indul a vers. Addig lehetne a címe "Óda a reáliákhoz" is. Aztán mindn "okoskodás" el van vetve, jön az útkeresés, mert minden előbbi zsákutca (kényszerpálya). Hihetetlen, de éljen a szerelem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szóval dogmatikusan , csekély vívódással, ebben hiszel??!!
Helyes.
Üdv.:
JOE
köszönöm, hogy elolvastad, JOE