milyen volt az eddigi életed?
És amikor a tükörbe nézel
akkor magadnak erre a kérdésre mit felelsz?
Amikor minden reggel
nehezebb az első lépés,
amikor már a kezedben,
néha a tele pohár is, egy végzetes reszketés.
Amikor gyorsan elfeleded
azt amit neked valaki mondott,
és amikor először észreveszed
hogy ő már régen téged a szemétre dobott.
Amikor már nem érdekel
ha többször is bolondnak néznek,
ma már úgy is csak egy teher vagy,
a mindent tudó és hazug, emberi közösségnek.
Amikor a jó tanácsodra
már soha sem kíváncsi senki,
akkor lassan észreveszed,
hogy már régen kikerül téged itt mindenki.
Akkor neked is eljött az idő
mikor végleg el akarsz menni,
nem akarsz ismerőseidnek
mint egy kolonc, tovább is a nyakukon lenni.
Lassan számodra minden közömbös
ma már te ott élsz abban az elmúlt szép időkben,
még csak egy utolsó kívánságod maradt:
Egy hűvös sírhalom, otthon, egy akáclombos temetőben.
10 hozzászólás
Végzetes rezignáltság. Amikor mindennel leszámol valaki, annak hiába mondják, hogy az élet végső soron szép(íthető).
Úgysem hiszi el.
Lehet, hogy igaza van.
De Neked ne legyen ilyen gondolatod!
Kedves Irén!
Sajnos, és hála az Istennek. Sajnos, hogy a beszélgetéseimnék az időssebb korosztályal, soknak ezek gondolatai vannak, és elfásulva várják a megváltást. Hála Istennek. hogy én még nem vagyok ott. Tudod, és biztossan észre is vetted, én azokrol, és olyan verseket írok, akikröl senki már nem ír, és akikkel már kevesen foglalkoznak.hiszen gyönyörködni nem lehet bennük, de annak ellenér mégis a valóság, és melletünk élnek.
Köszönöm, hogy olvastál, és remélem kivánságod igaz lesz, hogy még sokáig nem lesznek ilyen gondolataim magamrol…
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Rengeteg rossz gondolatok vannak a versedben.Nem hallottam senkitől eddig ilyeneket.
Nem is szeretnék.
Üdvözletem:Linda
Kedves Linda!
Pedig sajnos ez is van. Sokan közüllünk nem mennek olyan helyekre, ahol a fájadalom, a reménytelenség uralkodik, azzal a gondolattal, hogy nem tudnák elviselni amit hallanak, amit látnak. De ha rágondolunk, hogy az a számunkra mindaz amit látunk és hallunk, csak optikai, vagy verbális fájdalom, de őnekik az a mindennapi élet, és hogy az ő fájdalmukon nagyon sokszor egy barátságos szó, egy kis halgatás, egy egyszerű halgatás, ami megadja nekik az érzést, hogy valaki még figyel rájuk, már az is rengeteget segit.
Az ilyesmit látni és hallani valóban nem jó érzés, de a mégrosszabb fájdalom az, amikor látod, egy szeretett ember fájgalmait, és nem tudsz segiteni rajta.
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
A versedet és hozzászólásokat is olvastam.Szerencse, hogy nem a te gondolataid ezek.
Biztos van olyan ember aki nem megy olyan helyre ahol fájdalom és reménytelenség uralkodik.Én se mennék már.Az is rendkívül rossz egy szeretett ember fájdalmát nézni
akkor is úgy gondolom ahogy és ahol tudd segítsen az ember.Rendkívül letargikus vers.
Kissé szokatlan tőled.Én is kísérletezek, más típusú versek írásával.Kemény vers.
Üdv:Ági
Kedves Ági!
nekem úgylátszik megvan az a speciális adottságom, hogy olyasmikról írok, amit senki sem akar látni, senki sem akar róla tudni, és szerinte nem is lézezik. Falúhelyen, és még otthon a mi népünkkben jobban és az emberi érzés mint it. Például, ha valaki itt a szüleivel egy hónapban egyszer telefonál, az szerintük szoros kapcsolat, sőt mi több, nem tudják megérteni, hogy lehet az, hogy mi naponta beszélgetünk a gyerekeinkkel. El tudod képzelni, itt a saját tesrvéred a törvény szerint nem közeli rökon. Én megkaptam írásban, amikot a nénémet, ki akartam hozni látogatóba, és nem engedték be.
Mint te ís írtad dolgoztál olyan helyen, akkor láttad, hogy szenvednek az emberek az egyedüllétbe, akkor is ha semmi testi baju sincs.
Köszönöm, hogy írtál, és
üdv Tóni
Tóni, szerintem csak egyetlen ok lehet arra, hogy valaki már csak a halált várja, az a magatehetetlenség vagy a folyamatos és elviselhetetlen testi fájdalom. Az öregedés maga természetes folyamat, az élet velejárója, ami nem azt jelenti, hogy "vége a világnak", hanem azt, hogy ehhez alkalmazkodva kell boldogan élni.
Kedves Szusi!
Olvasd el Áginak írt válaszomat. Szerinted csak egy oka lehet annak, ezek szerint még nem beszélgettél el egy olyan ídős emberrel, akinek semmi testi fájdalma nincsen, mindent egyedül el is tud végezni, de még is boldogtalanul egyedül él, mert a fiatalok tudomást sem vesznek róla, soha sem látogatja meg senki, és ne feledd, itt egy nem létező valami, hogy egy szülő a gyermekekkel együtt lakjon. 80 %-ka az öregotthonba, ahol van egy egyszobás kis lakásuk, 20 % pedig a gondozó otthonba, ami egy fél kórház szerint müködik, ápolókkal. és ott ritkán van látogatjuk, úgyszólván mindenük megvan, és mégis boldogtalanok. Ha én valaki volnék, akkor a fiatal bűnőzöket azokért a majdnem ártatlan bűneikért, nem a börtönbe, hanem egy ilyen otthonba itélném el ápolónak.
…talán segiteni valamit az emberi kontakt javitásában…
köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Tóni kedves!
Szívbe markoló, átérzem minden sorát versednek, annak ellenére, hogy hála
Istennek személy szerint nem panaszkodhatom. Két nagyszerű fiam, két csodálatos fiú iker-unokám /két évesek/, s a napokban születik egy pici leány unokám. Megértő,
jólelkű férjemmel 44 éve élünk házasságban. Egyszóval nekem nem jutottak eddig
eszembe hasonló gondolatok, de megérteni meg tudom. Talán az előttem hozzá
szólók túl fiatalok ahhoz, hogy átérezzék az idős kor viszontagságait.
Köszönöm, hogy olvashattalak.
Kedves Zsike!
Szavaid mint balzsam, úgy hatottak rám. Én sem panaszkodhatok, fiammal, lányommal minden rendben, lassan rendeződik az unokámmal is a dolog, a feleségemmel ez év október 28-án 50 éves házasok leszünk, és az egész amit írtam nem magamról írtam, hanem amire a beszélgetések alatt az idősekkel előtérbe került, a fájdalom, az öregség, nem is annyira fáj nekik, mint a család nélkülözése. Mint ahogy írtam itt teljesen más a helyzet a generációk között mint otthon. Sokan úgy vannak, mint az egyszeri ember: Anyum, én nem bírom nézni te mennyit dolgozol, csukd be az ajtót. Sokan elfordulnak, és azért is nem látják.
Köszönöm, hogy olvastál, és megörültem amikor a nevedet láttam…
üdv Tóni