Szívbe szőtt szenvedély, születő lélekvirág,
nyílik ártatlan sziromlevél, bibének ágy.
Illatkeringtető fátyolrebegéssel a szél
suhint ma arcomba. Sihedernyelvű lágy
televény, magszelelő-puhány mimóza-éj.
Holdfény-nyaláb sálat teker körém,
ezüst szalagcsóvát fon, üstökös
csobbanás a tér, magába ölel, szeret.
Ki oltaná el ma a fény-lelkeket?
Szellemtanyán lebegve járnak ők.
Énekük szívet facsar, sorban állnak türelmesen.
Aranyszínben égnek tüzeik,
világokat bejárnak sosem félnek.
Szeretnek, remélnek, üzenik.
Nem csábít delejező ének,
tiszta kristály-folyó árad, zeng a dal.
Átjárható a tér, puha selyemkabátként rájuk takar.
Hártyazizzenéssel pihegnek,
könnyű szárnyakat remélnek az angyalok.
Brokátruhában, égszínkékben
Éj-fia lélek andalog.
6 hozzászólás
Kedves Barna!
Alighanem magával ragadott téged valami földöntúli varázslat, amikor ezt a verset írtad. Annyira légies, annyira misztikusan bájos. S így van: ki oltaná el ma a fény-lelkeket?
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Barny !
Elragadtál magaddal valahova messzire, talán egy olyan világba, amely csak a képzeletünkben
létezik.
Pazar képekkel megírt versedhez szeretettel gratulálok : Zsu
Sokszor kellenek kedves Barn-y ilyen álomszerű képek.
Élmény volt olvasni.
Szeretettel gratulálok: Ica
Elvittek az ufók?
Szépeket láttál a repülő csészealjból! 🙂
Barátsággal: dodesz
Éteri az egész.
Bárhol voltál, jó volt nagyon…..😊
Edit
De szép ez a vers! Elkalauzolt egy mesebirodalomba. Szeretettel gratulálok hozzá! Zsuzsa