Tudod, az álmok mind visszatérnek,
s nemcsak a békés, idilli álmok.
Őriz a szív és őriz a lélek
virágot is és fájó bogáncsot.
Az a szempár még ezerszer rád néz,
s hangja is elér a felhőkön át.
Minden nap hosszú, minden éj nehéz,
füledben hallod a szíved zaját.
S ha azok az álmok visszatérnek,
én itt vagyok, hogy vigasztaljalak.
Ha beléd marnak az emlékképek,
csak sírj, kedves, erősen tartalak.
S majd tartasz te is, ha én álmodom
istenverte, gyötrelmes álmokat.
Mert engem is elér egyszer, tudom…
ki elment egykor, még meglátogat.
2006. június 22.
4 hozzászólás
Gyönyörű a vers. Nekem nagyon bejött. Gratulálok.
Köszönöm, örülök, hogy tetszik 🙂
szia Netelka!
…azok az emlékezetes álmok! Jönnek, mennek, s ahogy írtad mindig visszatérnek. Szépek és rosszak, de jó, hogy vannak. Nélkülük sivárabb lenne az élet. Ők a szinezőanyagok a szürke hétköznapokban, mint, ahogy a versed is. Szeretem az álmokat, szeretem az alkotásodat.
Gratulálok.
üdv,eszkimo.
Nagyon kedves vagy, eszkimo, köszönöm 🙂