2024. december 23., hétfő
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    egyéb

    Az utolsó járat után…

    Zágonyi MónikaBy 34 hozzászólás1415 megtekintés


    Hullt a hó s a fára jég simult,
    csillogott az esti, téli táj…
    meglehet, hogy ócska giccs e báj,
    mégis arcomon mosoly virult.

    Úgy aludtam el, csak egymagam,
    párna nélkül, egy kabát ölén
    kinn, az utca szürke, hűs kövén,
    mint a gyermek ott, hol anyja van,

    s ó, ki bánta azt, hogy oly hideg,
    s fagyba hajlik ott a zord idő,
    hisz tavaszt ígért a víg jövő
    s tudtam, újra táncba hív veled.

    Share.

    34 hozzászólás

    3. T. Pandur Judit on

      Kedves Mónika!

      Kétszer is elolvastam egymás után, elsőre annyira meglepett a versed! A hóesésben, a jeges tájban elaludni egyet jelent a fagyhalállal. Az a szép tavasz, az a vágyott tánc csak a túlvilágon lehetséges…
      A vers címe egy kicsit félrevitt engem, mert én az utolsó buszra gondoltam, nem pedig az utolsó sétára, ami a jeges fák közé vezetett.
      Szomorú a versed nekem, a gyengéd, szép szavak díszes ruhába öltöztetik ezt a szomorúságot.

      Judit

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Judit!
        Említetted már többször is, hogy nem szereted a telet :)) és erre gondoltam, miközben a hozzászólásodat olvastam 🙂 A járat valóban jármű, az én gondolatomban repülőgép… Egy pillanat ihlette a verset, mégpedig egy olyan pillanat, amikor egy szeretett személy messzire utazott azért, mert ott, valahol a távolban valami igazán jó dolog történt vele, és én visszavártam, igazán örülve az ő boldogságának… a vers pedig kifejezi azt a melegséget, amit egy igaz szeretet kelt a szívben ilyenkor… és tudtam, hogy amikor visszatér, a barátság ugyanúgy ragyogni fog, mint azelőtt, ha nem jobban… 🙂 Így aztán, valójában, igazából a vers derűt, boldogságot sugall, DE ezzel együtt örülök annak, ha többféleképpen is értelmezhető! Úgy érzem, ez a tény inkább a javára válik! 🙂
        Szeretettel: Mónika

    4. Zsóka Eliza Wolfbetta on

      Kedves Mónika!

      Valahogy ez a mosoly átragadt rám, míg versedet olvastam.
      Erőteljes kisugárzása van. Nem egyenként a szavak jelentésének, hanem összességében, a ritmusnak, az egész vers harmoniájának. Igazából nem tudom megfogalmazni, de valószínűleg magát azt a szeretettel, várakozással teli érzést sikerült átadnod, ami benned volt a sorok születésekor. 🙂

      Szeretettel: Zsóka

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Zsóka!
        Úgy érzem, sikerült teljesen "elkapnod" a pillanatot, illetve teljesen átérezted azt, ami bennem lezajlott akkoriban 🙂 (2014 februárjában "született" a vers 🙂 ). Ezt az érzést nem tudnám semmihez sem hasonlítani, és először magam is úgy gondoltam, hogy képtelenség szavakba önteni… 🙂 Aztán egyszer csak elkezdtem "írni" a telefonom jegyzetébe, mert csak az volt kéznél, és magamat is megleptem azzal, hogy szinte megállás nélkül, egyhuzamban írtam a sorokat… és egy vers lett belőle… 🙂
        Köszönöm szépen, hogy olvastál, írtál! 🙂
        Szeretettel: Mónika

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Andy!
        Örülök, hogy tetszett! Igaz, a rímek lehetnének szebbek… 😉 A rím meghatározását ideírom Neked; a forrásom Hegedűs Géza:

        Ugyanazoknak a hangoknak vagy szótagoknak az ismétlése általában a verssorok végén, de olykor a sorok közepén is előfordul. Kiterjedhet EGY vagy több szótag erejéig is. Tiszta rímről beszélünk akkor, ha a magánhangzók és a mássalhangzók is azonosak. Ha csak a magánhangzók azonosak, vagy hasonló a hangzás, akkor asszonáncról.

        Jól érezted, hogy az utolsó versszakban valami nem igazán tökéletes 🙂 de ezzel együtt ölelkeznek a rímek ott is… Csak éppen ott mindössze az utolsó szótagok rímelnek (az első kettőben többnyire két szótag rímel), ráadásul nem egészen tisztán, tehát azok asszonánc rímek (az első két versszakban sem minden esetben teljesen tiszták a rímek 🙂 ).

        Köszönöm szépen, hogy olvastál, írtál! 🙂

        Szeretettel: Mónika

    12. Finta Kata on

      Kedves Mónika!

      Nos, engem előbb vakvágányra vitt, amint az első két szakaszt olvastam. Arra gondoltam, egy fagyhalállal állok szemben, s egy hajléktalan halála következik… Csak a harmadik szakasz döbbentett rá, hogy egészen másról lehet szó, s a befejezés örömöt jelent. Csodás pontossággal, szépséggel készített versed engem előbb megdöbbentett, azt hittem, a rímek és ritmusok szépségei mellett valami mély szomorúság történik. Mintha Ég és Föld közt lengene… A versek művésze vagy, pontosan, szépen hozod világra alkotásaidat, ami nem öt, hanem száz csillagot is megér. (De én már nem pontozok.)

      Szeretettel olvastam: Kata

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Kata!
        Igaz, ami azt illeti, van ebben a versben egy "csavar"… Nem terveztem, így jött, hagytam, hogy jöjjön, és ez lett belőle 🙂 (elég gyakran előfordul velem az ilyesmi…). Azt hiszem, érezteti azt az érdekes kettősséget, amit akkoriban éreztem, amikor ezt a verset írtam, azaz azt, hogy milyen az, amikor a boldogság érzése a veszteség némi szomorúságával vegyül… Azt, amit a költészetemről írtál, nagyon köszönöm, megtisztelő a számomra. A pontozással kapcsolatban pedig én is erősen gondolkodom azon, hogy követem a példádat, mert egyetértek vele; írtam már arról, hogy én sem kedvelem, és ennek az okairól is írtam…
        Szeretettel: Mónika

    13. Tóni on

      Kedves Mónika!
      Egyszerűen egyedüli a mondanivalója e versnek, de hisz már ez a megjegyzés „mondanivalója” sem helyes, mert ezt talán nem is lehetne így szavakkal kimondani, ezt érezni kell, és akkor rögtön leírni, hogy a varázsa annak a pillanatnak megmaradjon. Megmaradt.
      Üdv Tóni

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Tóni!
        Így igaz, ennek a versnek valóban nem feltétlenül a mondanivalója a lényeg, hanem az érzés, amit közvetíteni szerettem volna, és örülök, ha sikerült… Én, magam is örülök annak, hogy rögtön leírtam, mert ezáltal sikerült egy kicsit "megörökíteni" a pillanatot. Köszönöm szépen, hogy olvastál, azt pedig, amit írtál, különösen nagyon!
        Szeretettel: Mónika

    15. prince on

      Kedves Mónika!

      Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen későn találtam a versedre, és a fáradtságom miatt, lehet, hogy nem tudok a vershez méltó kommentet megfogalmazni. Igen magas színvonal az amit most olvashattam nálad. Minden porcikája izgalmas, fantasztikus gondolatsorok, tökéletes rendezettség, s hozzá ez a finom költészet. Ha te így írsz, akkor az én lelkemet meg is hódítottad!

      Üdv

      Zoli

      • Zágonyi Mónika on

        Kedves Ica, köszönöm szépen, nagyon jólesik, hogy újraolvastad…
        (Ritkán járok erre mostanában… Elveszítettem valakit, és kicsit nehezen viselem; nekem is jó volt újra visszaemlékezni a fenti versem által arra az időszakra, amikor írtam…).
        Szeretettel: Mónika

    Leave A Reply