Azt kívánom…

Azt kívánom itt… e méz illatú lánynak:
Puha rügyet hajtson, mert oly szükségem ő,
Mint hegyvidék ölén jó pásztor a nyájnak!

Szívünket figyelő rózsaszín dália:
Könnyeim csurogván ma estig meghalok,
Éjeim meghintő hófehér ánizsa;

Elszakított minket rám borult kőhalom,
Több éven át karmolt fájó küszködésem;
Igazán jövendőnk csak Terád bízhatom!

Elbukva s megtörten jéghalomnyi hónál:
Kimúló testem tőled kapott erőit,
Gyengülő izmokat nem kímélve próbál

Utazni lentről, szűk föld alól egy csillén,
Bár az is oly nehéz, amilyen ritkuló
Köd-képeim során fölsejlik a Tirrén:

Szüntelen tündökölj, csillagfényű tenger,
Folyvást ragyogj te hölgy, ki tüzeim oltva
Részemből máig az első számú ember…!

Azt kívánom én… e hullám-szőke lánynak:
Bimbórügyet hajtson, míg oly szükségem ő,
Mint hegyvidék ölén juhpásztor a nyájnak!

Új lett, ki kőhitben énekli hozsannát,
Így Alfa és Omega, Kezdet és a Vég:
Azt kívánom Tőled… puszild meg Johannát!