Lüktető bíborfolyam,
Anya, anya! Én félek!
Könnycsepp araszol lassan,
Az időm gyorsan pereg.
Bársonyos fátyol mögött,
Csodálom az elmúlást.
Vergődök két lét között,
S várom a megváltást.
Halkan szűnik meg a lét,
Visszanézek önmagamra.
Ereim nyíltak virágsziromként,
Testem a Halál vörös rózsája.
Minden olyan tiszta, és hideg.
Arcomba hajol egy csuklyás alak.
Megnyugtat, nem ijedek meg.
– Gyere, nem bántalak!
S vele tartok a végtelenbe,
Az örök létezés mezejére,
Hol a történetnek nincs vége,
S vár rám a csillagok zenéje!
3 hozzászólás
Jó vers, érdekes gondolatok.
Grat.Ngaboru
Elsőkézből volt szerencsém olvasni:) "Ereim nyíltak virágsziromként,
Testem a Halál vörös rózsája" akkor is mondtam, ez a legjobb része.
Üdv.: Azur
Köszönöm szépen!
Csak igyekszem….És most ezek a gondolatok virágzottak bennem.
Mégegyszer köszönöm!
Üdv.:
Serafis