Bántalak, pedig leginkább
Magamra haragszom…
Erősnek látszom, pedig
Gyengeségem viharként
Pusztítja erdeim.
Míg téged felhúzlak
Én fenékre ülök
A csontom is fáj bele
Pedig a lelkem beteg.
Kérnélek, hogy segíts
De elcsuklik hangom
Megnémulok,
Csak állok tétován
Magamat sajnálva
S veled kiabálok.
Bocsásd meg vétkeim, és
Ne halld meg hangos szavam
Tudd, akkor magamat korholom
Csak mert gyenge vagyok
Azért ordítozom…
4 hozzászólás
örök igazságot szedtél rímbe…a gyengék a leghangosabbak…
“míg téged felhúzlak, én fenékre ülök..” ez a két sor nekem valahogy nem illik bele, elrontja a hangulatát a versnek….szubjektív vélemény, nem bántásnak szántam….egyébként tetszik a vers, emberi gyarlóság….ilyen /is/ az élet…
üdv:Roni
Egyetértek, ez olyan igazán emberi… Őszinte vers.
Szia jodie!
Ez a versÁ-tól z-ig Tökéletes, őszinte és igaz!
A tehetetlességiszonyúan gyengíti az embert.
Ha kérhrtlek! olvasd el a “Tehetetlenség”C. versem nagyon ide vág! nem értem! magadért.
Üdv: marica
Igen! Egy örök emberi viselkedést festettél le, nekem is nagyon tetszik a vers!
Üdv:
P.