Sebezhető, átkozott lelkem,
Mit annyiszor megtéptek már.
Roncs vagyok.
Kísérleti nyúl, üvegbe zárt mintapéldány.
Ha úgy tartja kedvük, ujjal mutogatnak rám.
Arcélemre feszül a megrajzolt boldogság.
Nevessetek csak rajtam álnok zsarnokok!
Vessetek rám követ, köpet folyjon arcomon.
Kétszer is megdobban szívemben a boldogság.
Aztán feszülten figyeljetek, mert egy átkozott pillanatban
Letépem kezetek, s arcotokon a vigyort vérrel festem meg!
Gaz vagyok!
7 hozzászólás
Lebilincselő a kezdet, a második versszaktól egy kicsit lendületét veszti. Egy picit még dolgozni kellene rajta és jobb lesz. Nekem így is tetszik, de ez már az én Jodie-vers-függőségem számlájára írható. Köszönöm, hogy olvashattam.
Köszönöm a meglátást, átgondolom és meglátom mit tehetek 🙂
iGaz vagy, kedves Jodie! iGazságos…ámbár nem vagyok a bosszú híve, de aki megérdemli, az megérdemli…és ha megérdemli, akkor azt mondom: A bosszú legyen hosszú!!! 😉
Húh de tetszik! 🙂
A bosszú legyen hosszú, és édes.
Gratulálok
“Kétszer is megdobban szívemben a boldogság” – ez de jó…
meg az egész.
Véres és kegyetlen, realisztikus leírás… nyami! 🙂
Üdv
Zsázsa
Kedves Jodi -e…versed érzékletes, és lenyűgöző! Mily nemes bosszú lehet, az ami "széplelkűségedből" fakad…
Nagyon tetszett a versed!
Üdvözlettel: Rudy