Minden porcikám remeg.
Inkább a véget kívánná.
Szemem előtt felleg,
Nem látom a kilátást.
Hangszálam csendben.
Régen szerette a kiáltást.
Reszketek.
Mert elmegyek.
Még itt állok melletted,
De már hiányzol.
Még érzem a meleged,
Mégis fázok.
Még szorítom kezedet,
Tenyeredben szilánkok,
Reszketek.
Mert elmegyek.
Mozdulni nem tudok,
Csak szépséged nézem.
Illatod után futok,
De most nem érzem,
Utoljára hozzád bújok,
S feljebb lépek.
Reszketek.
Mert elmentem.
12 hozzászólás
Süt a szerelem, és a szeretet a soraidból, kívánom, hogy Akinek szól, az is értse!
Grti: d.p.
Nagyon szép vers, benne az elválás minden fájdalmával.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm szépen Rozália és Dinipapa az olvasást, és a kedves hozzászólást!
=)
Jó életkép!… (üdv.: Á.E.)
Köszönöm=)!
Szia!
Öt évig éltem kollégiumban. A szerelmem /azóta férjem/ itt, családom ott. Tudom milyen volt ez az elválás. Mindig mintha a szívemet tépték volna ki. De menni kellett. Köszönöm az élményt, hogy felidézted egyetemi éveimet.
Üdv: Emma
Örülök, hogy örömöt tudtam szerezni=).Köszönöm.
A peron különös hely. Örömteli találkozások, fájdalmas elválások színhelye.
Szeretem ezt a versed. Állok az élet peronján és a Napvilág nevű vonattal megérkezett hozzám. Örülök neki, szivembe zártam.
Hugó
Kedves Hugó! Köszönöm a kedves sorokat!
Ez is nagyon tetszett.
Olyan elegáns, lényegre törő, kifejező írás.
Tényleg átjön a szeretet.
Ötös.
Kedves Tamás!
Köszönöm szépen, ahogy azt is, hogy rendszeres olvasóm vagy.
üdv: dóri
Fájdalmas, mert az elválásról szól. Szép…mert szép!!!