A móka – egy láncvers címét olvasom.
Jó a móka gyerekek, veletek vallom,
de nekem most nem jön be – mondhatom.
Jobb lenne nekem is tréfába fojtani bánatom,
talán jókedvre derülnék, ha most tehetném.
De nagy a bánatom, nem fér bele móka,
mert a testvérem, ki oly’ közel állt hozzám,
most szenved a rideg kórházi ágyán,
azt sem tudom, talán a végóráját várja.
Imádkozom magamban, egyre rá gondolva.
Gondolatban látom gyermekkorunkat:
szerettük egymást, sokat játszottunk,
kirándultunk, később is sokszor osztoztunk
vele örömben-bánatban segítettük egymást,
amikor tehettük. Megjelennek előttem
a nehéz, kegyetetlen háborús napok:
1944. december – dúlt a háború, s a
falut, ahová menekültünk, elérte a front.
Orosz katonák rontottak a lakásba,
mindegyiknek vállán nehéz géppuskája.
Egyikük testvéremet látva, haraggal kiabálta:
„nyemecki-nyemecki!” – rá haraggal mutatva.
Szőke haja s kék szeme miatt azt gondolta
– aki akkor nem volt még tizenöt éves -,
hogy német katona a fiatal testvérem…
Azt hitte, tán’ az ellenségüket bújtatjuk?
Ezért mi őt mind rémülten körbeálltuk,
míg anyuka ijedten neki magyarázott:
Ő az én fiam, még tanuló, szinte gyerek,
nem német, nem is katona, hanem magyar,
s arcképes igazolványát neki nyújtotta.
De az orosz kezéből kitépve, széttépte,
még lábával is eltiporta, s nem akarta
megérteni, pedig anyánk hozzá szlovákul
beszélt, s más katonák eddig megértették.
Látva a dühöngő embert toporzékolva,
testvérünket rémülten körbe fogtuk,
arra gondoltunk, képes lesz nyomban
félelmetes fegyvertét használva, megölni.
Sokáig tartott, míg a félelmünk elmúlt.
Higgadtabb társai látva a rémült családot,
próbálták megnyugtatni dühöngő társukat.
Bár nem látszott rajta, hogy dühe elmúlna,
közrefogták egymást, s elhagyták a lakást.
Bezárva az ajtót, mi hálaimát mondtunk!
S míg nehéz óráit éli most kedves testvérem,
tőle távol az együtt élt időkre emlékezem,
– s a jó Istenhez az Égbe száll imám:
adjon neki békét-nyugodalmat odafönn,
s várjon bennünket ő, ha eljő a mi óránk.
6 hozzászólás
Kedves Kata!
Megkönnyeztem a versedet.
Most is látszik, hogy a testvéri szeretet, a család szeretete milyen erős.
Nagyon tetszett.
Üdv: József
Kedves József!
Jól estek kedves szavaid. Három fiútestvérem közül már csak ő volt, s tőle is búcsúnom kellett. Nagyon fájt, s ezért nem is tudtam mindjárt föltenni a verset, amikor megírtam.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
A családi szeretet mélységét, erejét érzem ki a versedből és borzasztó szomorúságot. Nagyon nehéz amikor szerettünk már csak a szívünkben, emlékeinkben él, de ameddig ott él, nem is halt meg igazán.
Szeretettel:Margó
Kedves Margó!
Négyen voltunk testvérek, három fiú között nőttem föl. De mindig nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, gyermekként, majd felnőttként is. Ezért nagyon hiányoznak, s most már magam maradtam…
Nagyon jól esnek vigasztaló szavaid. Köszönöm az együttérzést és a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Most olvastam e versedet, mi megérintette bensőmet, Elszorítva torkomat a meghatottságtól. A halál fájdalma minden embert érint és nehéz elfogadni.
Te egy nagyon mély érzésű nemes lelkületű ember vagy, amit köszönök Neked
amagam nevében, is kit oly sok széppel buzdítassz. Légy erős gyászod megélésében!
Szeretettl üdvözöllek: Zoli!
Kedves Zoli!
Megértő és vigasztaló szavaidat köszönöm. Jól esett olvasni.
Szeretettel üdvözöllek: Kata