Fák közt bukik le a Nap, pihen a szél,
egy kismadár épp altatódalt fütyörész.
A horizont narancs- lilában alél,
fények közt ábrándot ringatva gügyörész.
És még tükröződik a színorgia
a háborítatlan tó bársony tükrében,
még megcsillan a búcsúzó mágia,
oly nyugodtan, mint gyermek anyja méhében.
Vízparton a pálmák sem bólogatnak,
szótlanul édes álomba szenderülnek.
Most már csak a víziók imbolyognak,
s ott néz minket egy elhagyott napszemüveg.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsa! A vers utolsó két sora egyedi költői kép, igen jó befejezés.
Ha nem haragszol, javasolnék egy apró módosítást. Az első vsz. harmadik sora elejéről nekem hiányzik az a névelő. A már szót meg elhagyhatod, és így nem lesz több a szótagszám.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nagyon örülök és köszönöm, hogy olvastad és véleményezted a versem. A hibát javítottam, igazad volt. Szép napot! Zsuzsa 🙂
Kedves Suzanne! Szép versedhez gratulálok. 11-12-11-12 végig keresztrímmel. Még egy versszak kis alakítássl és egy szép szonetté növi ki magát. Persze csak tovább gondolkodtam, bocsánat. Gratulálok. Éva
Kedves Éva! Köszönöm szépen hogy időt szakítottál versem olvasására. Köszönöm értő olvasásod és kedves szavaid: Zsuzsa 🙂