elfelejtettem, vagy elhagytam,
vagy levágták rólam, mint egy színes karszalagot.
a reménytelenséggel is felhagyva
megsemmisültem, ez így nem én vagyok.
fáj hiánya, s ki látja egyedül is körbeállja,
s nem őt kiáltja, csak felé… görbe lába
emléke csak lábnyom, édes álom…
s én eladtam, hogy vegyek mámort
belőle. de hogy így lépjek el tőle,
hogy kezem is remeg, ő meg
ott van valahol összekuszállva…
belegabalyodva dús szakállba,
bús magányban… húsra vágytam,
s csontot kaptam. utam kába,
sutba vágva agyam eltompult,
a világból én nem akarok exodust…
bűnbakot keresve is megtalálom magam,
szavak emberének hangja apad.
megfordulnék az idővel,
mert a koromat már kinőttem…
por vagyok, szétmálok, kiégtem,
nem értem milétem,
hollétem is holt a holttérben. ki lettem?
hogy veszthettem el
kis nevem.
Bűnöm
By dende
6 hozzászólás
Kedves Dende!
Ez nagyon szomorú! :'(
A szomorúság verselés szempontjából jó, de az élet szempontjából nem a legszerencsésebb.
Ez a vers nagyon jó, ezért is adok rá ötöst. De azért jobb hangulatot is kívánok!:
Faddi Tamás
kedves Tamás!
köszönöm az olvasást és a hozzászólást! =)
mindenki életében vannak bukkanók. ez egy volt.
üdv, d
Én meg még azt is tudom, ugyebár, hogy mi miatt írtad. Szerintem ez a legjobb versed.
Legyen végre nagy neved és nem hagyod el.
Szeretettel: Ngaboru
kedves Gabi!
bocs a késésért. köszi, hogy olvastál! egyszer biztosan nagy nevem lesz, ahogy neked is, ha beindul teljes gőzzel a VESE =).
üdv, d
Hú, ezt még ízlelgetnem kell, mert nem teljesen értettem, de valami mégis nagyon tetszik benne… Még visszatérek rá
szia Kalina!
hát igen, van egy kis háttere, ha szeretnéd, elmondom, mire is íródott igaziból=).
üdv, d