Vakító nyarunk délibábja,
sör-verejték kémiája…
elhaló strandidőben a parton ülni.
..
A Balatont szél cibálja,
utcazenész vén gitárja:
fürdéstől éhes tömeg kezd el köré gyűlni.
..
Vattacukor-illatban öklendező jólét,
Koktélt ide, hagyd most a bólét…
szorongó urizálás bája; sok a szúnyog!
..
Én csak emléket idézek: az első csókét,
a kopott padot, a büfés bódét…
s a sörtől lassan be is rúgok.
..
A zenészünk gitárja sír,
unottan, de hangolni bír;
tétova terveit tördelik a húrok…
..
A tér több zenét nem ír,
iszik annyit, de nem ír:
én meg a parton nyirkos pokrócokba bújok.
..
Nyári strand magánya éjjel…
Egyedül feszengőn: mégse férsz el?
Bánatodat színtisztává mossa a tó.
..
Mit kezdjek ennyi széppel,
ocsúdjak a száraz ténnyel?
És vigasztaljon a mostoha szó?
..
Feddhetetlen mosolyom; a többi hazug!
Ha bajuk volt, velem volt bajuk;
Én csak segíteni akartam: relevánsan.
..
Az Igazság dörömbölt: zárt kapuk;
Nem hitték el, de fájt szavuk:
hogy őt? Itt többé meg ne lássam.
..
Bölcs, botorkáló öreg módjára még kijárok;
Hajnalig mulatozó, vén zsiványok!
Az újrahangolt gitáron populáris dallamok!?
..
A sok jó ember közt csak én hibázok;
lassan tizennyolc éve, hogy pipázok…
Nézz rám: még mindig ugyanaz vagyok.