Egyszer egy kis völgyben egyedül mentem
éghez közel, a világtól távol,
és a mezök felől hallgattam csendben
kaszák másodszor vágtag e nyáron.
Egy falu csendes utcáin lépkedek.
Mély csend. Árván ült a kunyhó előtt
egy öreg ember, erőtlen, beteg,
's dicsőn nézte a havas hegytetőt.
Közben az arcát két kezébe tette
és a völgy most égi kékben játszik,
fáradtan néz újra a havas hegyre
mi meghitt, áldott gleccsernek látszik.
Csak egy álom. Jóllehet az agg már rég
e földi élettől nagyon messze száll,
egy csendes sírban szunnyad a földi lét
's a kunyhó előtt a pad üresen áll.
Még lüktet bennem az élet tüzesen
de egy nap, erőm testem elhagyja,
akkor majd a hegyekben keresem
hogy hol áll, az az öregek padja.
Fordította Mucsi Antal-Tóni
Die Bank des Alten
Ich bin einmal in einem Tal gegangen,
Das fern der Welt, dem Himmel nahe war,
Durch das Gelände seiner Wiesen klangen
Die Sensen rings der zweiten Mahd im Jahr.
Ich schritt durch eines Dörfchens stille Gassen.
Kein Laut. Vor einer Hütte sass allein
Ein alter Mann, von seiner Kraft verlassen,
Und schaute feiernd auf den Firneschein.
Zuweilen, in die Hand gelegt die Stirne,
Seh ich den Himmel jenes Tales blaun,
Den Müden seh ich wieder auf die Firne,
Die nahen, selig klaren Firne schaun.
's ist nur ein Traum. Wohl ist der Greis geschieden
Aus dieser Sonne Licht, von Jahren schwer;
Er schlummert wohl in seines Grabes Frieden,
Und seine Bank steht vor der Hütte leer.
Noch pulst mein Leben feurig. Wie den andern
Kommt mir ein Tag, da mich die Kraft verrät;
Dann will ich langsam in die Berge wandern
Und suchen, wo die Bank des Alten steht.
Conrad Ferdinand Meyer
2 hozzászólás
Conrad Ferdinand Meyer:
Az aggok padja
Történt, hogy egyszer, messzi völgyet járva,
– világtól távol, éghez oly közel –
mezők felől, az évben másodjára,
kaszák pengése ért fülembe el.
Utcáit róttam – néptelen falucska.
Csend mindenütt. Padon, kunyhó előtt
magányos férfi, agg ült roskadozva,
csodálta fönn a hószín hegytetőt.
Míg homlokát leszegte két kezébe,
az ég a völgyön kék volt, láttam én,
s a fáradt embert láttam, néz a fényre,
a tiszta hóra bércek hűvösén.
De álom ez. Hisz annak jó sok éve,
az agg e földi létből távozott;
porában szunnyad, jussa már a béke,
kunyhója, padja – régen elhagyott.
Az életem még lüktet lázas hévvel,
de jő egy nap, s erőm fogy hirtelen;
majd akkor bújok hegy-völgyek közé el,
s az aggok padját én is meglelem…
____________________________________
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2013. október 5.
Köszönöm, hogy törlésre került a fenti vers általam készített, és hozzászólásként ide föltett fordítása, mivel már 2013. október 8-án azt beküldtem a Napvilágra, csak elfelejtettem. Tóni fenti fordítása is az idő tájt készülhetett, és kedvet csinált nekem is egy saját verzióhoz, a német eredeti alapján. Így nem az ő fordítását követtem, csupán az ötletét, hogy ezt fordította…
Tóni fordítása hitelesen adja vissza a tartalmat, a rímképletet, a sorok szótagszámát (11-10-11-10).
Egy valamit nem: a szigorúan jambikus német ritmikát, amitől megmozdul és gördül könnyedén a vers:
Ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti
Ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti/tá…