Csak neked írom,
meg mindenki másnak,
hogy mennyire jó
lábbal simítni
ismerős utcákat,
megállni annyiszor
megmászott fák
tövében,
pihenni egyszer volt
lányok lüktető
ölében,
réten hasalni, ahol
lehajló fűszálon,
kérges ujjaidra
csöppen harmatkönnyű
álom.
Csak tőled tudhatom,
meg mindenki mástól,
hogy mennyire nehéz
egyszerre lenni
itthon, és valahol
máshol,
köveket egymásra rakva
keresni,
ha süllyed várad,
hol lehet önmagad
tervrajzán elképzelt
alapja,
a ősöktől örökölt
hovatartozásnak.
Csak tőled függ,
és mindenki mástól,
hogy tudjak szabadulni
magamnak állított
szögesdrót korláttól,
merjem ordítani
neked és
mindenki másnak,
szerkesztett imáit,
egy igazabb világnak.
2 hozzászólás
Remek vers, Sam! (A cím után nem kell pont.)
A/z egyik/ kedvencem Tőled, öreg. Nagyon jó írásnak tartom.