Jó volt az a kis őrültség, az a ritmus…,
s talán észre se vetted, hogy a nyakamba
csókoltál, ahogy rég. Pedig csak tánc volt, meg
bor, és néhány szédelgő pezsgőbuborék.
Most nem figyeltem, Fogerty hányszor cserélt
gitárt, csak hallgattam, ahogy leénekled
a vén csibészt, és nem bántam a verejtéked…
Csak egy test voltam, mit a zene felemészt.
És el is felejtettem, hogy sose tudtam
rockizni – de lassan megtanulom követni
a lépted… Észre se vetted, de tánc közben
nyakunkba csókolt a jövendő évtized.
10 hozzászólás
Nem hétköznapi tánc lehetett!:)
és egy csodás vers…gratulálok
Köszönöm :))
Csak?:) Ez sokkal több volt. És egy csoda vers született belőle.
Gratulálok, Netelka!
Köszönöm, kedves Colhicum 🙂
Nagyon megkapott ez a töménység!
Indulok is gyorsan, keresni valami hasonló táncélményt…!
..a valóságban. Pótolni a mulasztást… (Jó lesz most, egy kis görög tánc is… ha már épp ma tartják a nemzeti ünnepüket az Olasz Intézetben)
Szép hétvégét!
Köszönöm 🙂 Neked pedig let's dance! 🙂
Kedves Netelka!
Ugye már tudsz rockizni? Versedet olvasva máris táncra perdültem:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán, legalábbis úgy csinálok :)) Köszönöm 🙂
Igazi sodró lendülete van ennek a versnek, már nem először olvasom. Csodás, pörgő-forgó, mámoros pillanatot örökítettél meg. Gratula. Poppy
Örülök, hogy tetszik, Poppy 🙂 Köszönöm!