Ebben a kozmikus időóceánban
csupán zsibongó kikötő e földi lét,
hol a matrózok, mi itt hatmilliárdan
léhán eljátsszuk a létezés kegyelmét.
Pedig ki tudja, lesz-e még valahol part,
hol mint tékozlót, befogadnak egy napon…
Hisz’ az is csak rejtelem, hogy még meddig tart
ez a bolygónyi, csillagporos oltalom.
6 hozzászólás
Ez annyira szép, hogy nem is nagyon találok szavakat. Köszönöm, hogy olvashattam.
üdv, macs
Nagyon köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszett 🙂 Neti
Hát ezekre én sem találok szavakat:)
Gyönyörű, filozófikus mélységű vers, élmény volt olvasni:)
Köszönöm, kedves Henkee, örülök az elismerésednek 🙂
🙂 Hát bizony… Jól fogalmaztad meg a legnagyobb kérdést, ami befészkelhet az ember fejébe… Gratulálok!
Köszönöm, kedves Kalina 🙂