Beteg vagy . .
Erdők, mezők most is virulnak,
Madár is énekel
A szellő most is ott bolyong a tájon
Meg-megpihenve a szines virágon,
Majd újra szárnyra kel.
A csillagok most is ragyognak,
Mint apró tűzszemek.
A felhőtlen, a csendes éjszakára
A hold szelíd, barátságos sugara
Rajzolgat képeket.
A nagy természet életében
Minden a régi még.
Nincs ott halál . . . Ha kivesz is az élet
De a tavaszszal ismét újra éled,
Kivirul a vidék.
A szivemnek sincs változása,
Szeret most is nagyon;
Sugarát érzed ott a messzeségbe,
Mikor lelked felém sóhajt remélve
Az esti alkonyon.
De te szívedben az enyészet
Gyötrelmét hordozod;
Nehéz betegség láncza köt az ágyra,
A fájdalom sötétlő fellegárny.i
Borítja homlokod.
S kicsiny szobád minden zugából
Az inség néz reád,
Ettől népes agyadnak lázas álma,
Virraszt melletted, hogy végűi bezárja
Az élet ajtaját.
Ha most úgy melletted lehetnék,
Mint egykor hajdanán,
Az életszikra benned tán kigyúlna
Ha fejemet, ágyadra leborulva,
Kebledre hajtanám.
Távol vagyok s a kínzó kétség
Van egyedül velem . . .
Nem is tudom, kitől, csak egyre kérem:
Az én édes kicsinyke feleségem
Őrizze meg nekem . . .
Csizmadia Sándor: 1871 – 1929
Du bist Krank
Wälder und Felder blühen jetzt noch,
der Vogel singt noch auch
die Brise schlendert noch über die Landschaft,
an farbigen Blumen ruht es wechselhaft,
‘d fliegt es los wie ein Hauch
Die Sterne leuchten auch immer noch,
wie das Feierauge.
An die wolkenlose, harmonische Nacht,
der sanfte, freundliche helle Mondstrahl wacht
‘d zeichnet Friedenstaube.
In dem Leben der großen Natur,
alles noch beim Alten.
Dort gibt es kein Tod … auch wenn das Leben stirbt,
aber der Frühling alles zum Leben zwickt,
das Land neu gestalten.
Für meinen Herzen ändert sich nicht
liebt deine Begrüßung;
man kann die Strahlen in der Ferne spüren,
wie die Seele, die immer zu mir führen,
in Abenddämmerung.
Doch in deinem Herzen das Verblassen
erträgst es du wie Qual;
eine schwere Krankheit fesselt dich ans Bett,
dunkel werdenden Schatten von Schmerzkorsett,
bedecken dich ganz kahl.
Aus jeder Ecke deines kleinen Zimmers
das Elend schaut dich an,
das macht dein Gehirn zu einem Fiebertraum,
es wacht über dich, bis er schließt dein Drahtzaun,
die Tür der Lebensbahn.
Wenn ich jetzt neben dir sein könnte,
wie es auch einmal war,
der Lebensfunken in dir entzünden sollte,
wenn mein Kopf in deinem Bett senken wollte,
auf deiner Brust, ist klar.
Ich bin weit weg und der quälende Zweifel,
es ist allein mit mir, …
Ich weiß nicht, von wem, ich bitte nur ständig:
Ach Frau, von dir bin ich so abhängig, hab
Angst, dass ich dich verlier.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
2 hozzászólás
“Nincs ott halál . . . Ha kivesz is az élet
De a tavaszszal ismét újra éled,
Kivirul a vidék.”
Ez így igaz.
“Távol vagyok s a kínzó kétség
Van egyedül velem . . .
Nem is tudom, kitől, csak egyre kérem:
Az én édes kicsinyke feleségem
Őrizze meg nekem”
Fájdalmasan szép sorok. Vajon miért nem tud beteg felesége mellett lenni? Sajnos ez nem derül ki a versből.
“Ha most úgy melletted lehetnék,
Mint egykor hajdanán,”
Ez viszont arra utal, hogy szívesen lenne mellette.
Szeretettel: Rita 🙂
Igen Rita, hihetetlen mennyi mindent tudnak visszaadni ezek a régi versek, és én is azon vagyok, hogy a német nyelven ugyan ezt visszaadjam,z nélkül, hogy mit is gondolhatott a köktü akkör, amikor ezt a verset írta…üdv Tóni…