Die Welt hebst du
nicht aus den Angeln.
Auch nicht mein Herz.
Doch die Schattenwand,
die mich umgibt,
öffnest du jeden Morgen
um einen Spalt,
und das Licht,
das hereinfällt,
bist du.
Dagmar Nick: Szerelem fura módja
A világot
nem forgatod fel.
Szívemet sem.
De az árnyékfal,
ami ölel,
tőled nyílik meg reggel,
kis résnyire,
és a fény,
ami bejön,
te vagy.
Kedves Feri,
gyönyörű ez a vers, légies, könnyed, sejtelmes.
Bár a fordításról nem tudok véleményt mondani, mégis elgondolkodtam, mert egyik sor megállít:
“tőled nyílik reggel meg”.
Nem lehet a szavak sorrendjén változtatni (tőled nyílik meg reggel)?
Így ugyanazt jelenti, de szebb a ritmusa, a sorvégek jobban simulnak egymáshoz, harmonikusabb az összhatás is.
Jó volt olvasni, köszönöm az élményt! 🙂
fordítástechnikai szempontból ezen az egész mondaton sokat gondolkodtam. Szó szerint így hangzik: “De az árnyékfalat, ami körbevesz, te nyitod ki/meg minden reggel, résnyire…”. Itt a magyar cselekvő szerkezet, a “ki/megnyitod” lenne a logikus, mégis a szenvedő jellegű “megnyílik” igét választottam (betartva azt, hogy a magyarban a -tatik/tetik nem használtatik). Ez persze a szótagszámon és az egész szerkezet mikéntjén is változtat, de jobban kifejezi magát a megnyílást, amit a lírai én érzékel. Az eredethatározóvá vált alany (tőled vs. te) szerepe valahogy erőteljesebbé válik. Nyílik, de csak azért, mert TE vagy mögötte. Külön jelentősége van a reggel szónak. A németben eléggé réma-pozícióban van (új információ). A magyarban (téma-réma viszonyok szempontjából) úgy lenne semleges a sorrend, ha ez szerepelne: … reggel(ente) tőled nyílik meg. Ehelyett a “reggel” -nek az igekötő elé vitelével talán az egyéb körülmények attól, hogy egymás közelébe kerültek, erősítik egymást (időhatározó: reggel, /ráadásul így ismétlődőbbnek érzem/; módhatározó: résnyire). Ettől még a “meg” igekötő meg is előzheti a “reggel’-t. (Németül az igekötő helye teljesen kötött lenne – csak a végén lehetne).
Ritmikai szempontból harmadfeles trocheus marad ez a sor úgy is. A csak jelzés-szerű ‘Angeln-Morgen’ rím egyébként így jobban kijön magyarul ( …fel – reggel).
Összességében: Szerkesztő asszony meg tudja cserélni a szövegben ezt a szórendet?
Légy szíves, Kankalin! 🙂
Kedves Feri,
örülök, hogy elfogadod a javaslatomat, már javítottam is.
Nem gondoltam, hogy valaha merészelek beleszólni egy műfordításba, de nekem annyira adta magát ez a szórend, hogy nem bírtam megállni.
Végülis ez lenne a célja a Napvilágnak, s bár a fordítás nem “szakterületem”, a verstan, illetve inkább a fülem jelzett. Most már a fülem is elégedett. 🙂
Köszönöm a tartalmas levezetést, összefoglalót. Megint tanultam valamit. Sokat. 🙂
Kedves Feri,
még visszatértem ide néhány kiegészítő gondolattal.
Tegnap este – nyugodt körülmények között – újra elolvastam, amit a válaszodba foglaltál, élmény volt. Nemcsak azért, mert minden szavadat értettem, hanem azért is, mert megerősítettél, és hozzátettél meglévő ismereteimhez, méghozzá olvasmányos, tisztán érthető levezetéssel.
Jók ezek az irodalmi beszélgetések, mert mindenki tanulhat belőlük – azok is, akik nem találkoznak naponta vagy hivatásszerűen nyelvtannal. Valószínűleg tanulták ezeket a dolgokat, az ismétlés pedig nem árt, és közelebb visz ahhoz, hogy íráskor ne csak a mennyiség, hanem a minőség is szerepet kapjon.
Ajánlani tudom mindenkinek, aki tollat vesz kezébe – akár magyar nyelven ír, akár műfordítással foglalkozik, mert az irodalom élni akar, emiatt folyamatosan enni kér.
Még egyszer köszönöm, hogy megosztottad velünk értékes ismereteidet! 🙂
A rím nélküli, vagy szinte rím nélküli verseknél a fordító dolga sokszor könnyebb, mert nincs ún. “rímkényszer”. Ugyanakkor a “nem rímelés” sem azt jelenti, hogy tetszés szerint változtathatunk a szerző szándékán. A ritmus, a képek, az eredeti “szépség” nem jó, ha elveszik vagy torzul.
A legtöbb fordítónak a forma felismerése és a másik nyelvre történő pontos átvitele nem nehéz, sőt kimondottan fogódzót jelent. Azonnal “leveszik”, hogy ölelkező, páros, kereszt- stb. rímről van szó, ritmusképletet rajzolnak a versről, majd a “megrajzolt” képletbe beleírnak egy verset, lehetőleg azokkal a szavaknak (vagy szinonimáik) megfelelőjével, amiket a másik nyelvben láttak. És itt néha sikerülhet az eredetit megközelíteni, legalábbis formailag.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez önmagában kevés, a másik oldalra is szükség van, a tartalmi hűségre és adott hatásmechanizmusok visszaadására. Képek esetén gyakran a másik nyelven értelmezhető (más) kép kell. Az alliterációk, belső rímek, a hangzásvilág mind-mind külön problémát jelenthetnek, amiket össze kell gyúrni olyanná, hogy a másik nyelven is kompakt egység keletkezzen.
Számtalan példát hallani arra, hogy milyen csodálatos ókori disztichonban szólal meg valamilyen tudományos mű egy-egy mondata stb. Pedig nem versnek szánták. “Kamu”-verset is lehet írni a legkifinomultabb formákkal.
Régi követelmény a tartalom és forma egysége.
Minden elemzés helyett: Akkor érezzük a verset szépnek és jónak, ha az eredeti vers is szép meg jó, a fordítás pedig mindezt képes a lehető legjobban visszaadni.
Legelsőnek ehhez mindkét nyelv kiváló ismerete szükséges. Művészi minőségről csak ezen túlmenően kezdhetünk egyáltalán beszélni.
8 hozzászólás
Kedves Feri,
gyönyörű ez a vers, légies, könnyed, sejtelmes.
Bár a fordításról nem tudok véleményt mondani, mégis elgondolkodtam, mert egyik sor megállít:
“tőled nyílik reggel meg”.
Nem lehet a szavak sorrendjén változtatni (tőled nyílik meg reggel)?
Így ugyanazt jelenti, de szebb a ritmusa, a sorvégek jobban simulnak egymáshoz, harmonikusabb az összhatás is.
Jó volt olvasni, köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Meghatóan szép sorok, ha valaki számára én jelentem a fényt, az többet ér minden szép szónál, vallomásnál.
Szeretettel: Rita 🙂
Egyetértek, köszönöm, Rita!
Kedves Kankalin,
fordítástechnikai szempontból ezen az egész mondaton sokat gondolkodtam. Szó szerint így hangzik: “De az árnyékfalat, ami körbevesz, te nyitod ki/meg minden reggel, résnyire…”. Itt a magyar cselekvő szerkezet, a “ki/megnyitod” lenne a logikus, mégis a szenvedő jellegű “megnyílik” igét választottam (betartva azt, hogy a magyarban a -tatik/tetik nem használtatik). Ez persze a szótagszámon és az egész szerkezet mikéntjén is változtat, de jobban kifejezi magát a megnyílást, amit a lírai én érzékel. Az eredethatározóvá vált alany (tőled vs. te) szerepe valahogy erőteljesebbé válik. Nyílik, de csak azért, mert TE vagy mögötte. Külön jelentősége van a reggel szónak. A németben eléggé réma-pozícióban van (új információ). A magyarban (téma-réma viszonyok szempontjából) úgy lenne semleges a sorrend, ha ez szerepelne: … reggel(ente) tőled nyílik meg. Ehelyett a “reggel” -nek az igekötő elé vitelével talán az egyéb körülmények attól, hogy egymás közelébe kerültek, erősítik egymást (időhatározó: reggel, /ráadásul így ismétlődőbbnek érzem/; módhatározó: résnyire). Ettől még a “meg” igekötő meg is előzheti a “reggel’-t. (Németül az igekötő helye teljesen kötött lenne – csak a végén lehetne).
Ritmikai szempontból harmadfeles trocheus marad ez a sor úgy is. A csak jelzés-szerű ‘Angeln-Morgen’ rím egyébként így jobban kijön magyarul ( …fel – reggel).
Összességében: Szerkesztő asszony meg tudja cserélni a szövegben ezt a szórendet?
Légy szíves, Kankalin! 🙂
Köszönettel
Feri
Kedves Feri,
örülök, hogy elfogadod a javaslatomat, már javítottam is.
Nem gondoltam, hogy valaha merészelek beleszólni egy műfordításba, de nekem annyira adta magát ez a szórend, hogy nem bírtam megállni.
Végülis ez lenne a célja a Napvilágnak, s bár a fordítás nem “szakterületem”, a verstan, illetve inkább a fülem jelzett. Most már a fülem is elégedett. 🙂
Köszönöm a tartalmas levezetést, összefoglalót. Megint tanultam valamit. Sokat. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, Kankalin. A gyorsaságot külön.
Üdv 🙂
Feri
Kedves Feri,
még visszatértem ide néhány kiegészítő gondolattal.
Tegnap este – nyugodt körülmények között – újra elolvastam, amit a válaszodba foglaltál, élmény volt. Nemcsak azért, mert minden szavadat értettem, hanem azért is, mert megerősítettél, és hozzátettél meglévő ismereteimhez, méghozzá olvasmányos, tisztán érthető levezetéssel.
Jók ezek az irodalmi beszélgetések, mert mindenki tanulhat belőlük – azok is, akik nem találkoznak naponta vagy hivatásszerűen nyelvtannal. Valószínűleg tanulták ezeket a dolgokat, az ismétlés pedig nem árt, és közelebb visz ahhoz, hogy íráskor ne csak a mennyiség, hanem a minőség is szerepet kapjon.
Ajánlani tudom mindenkinek, aki tollat vesz kezébe – akár magyar nyelven ír, akár műfordítással foglalkozik, mert az irodalom élni akar, emiatt folyamatosan enni kér.
Még egyszer köszönöm, hogy megosztottad velünk értékes ismereteidet! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, Kankalin!
A rím nélküli, vagy szinte rím nélküli verseknél a fordító dolga sokszor könnyebb, mert nincs ún. “rímkényszer”. Ugyanakkor a “nem rímelés” sem azt jelenti, hogy tetszés szerint változtathatunk a szerző szándékán. A ritmus, a képek, az eredeti “szépség” nem jó, ha elveszik vagy torzul.
A legtöbb fordítónak a forma felismerése és a másik nyelvre történő pontos átvitele nem nehéz, sőt kimondottan fogódzót jelent. Azonnal “leveszik”, hogy ölelkező, páros, kereszt- stb. rímről van szó, ritmusképletet rajzolnak a versről, majd a “megrajzolt” képletbe beleírnak egy verset, lehetőleg azokkal a szavaknak (vagy szinonimáik) megfelelőjével, amiket a másik nyelvben láttak. És itt néha sikerülhet az eredetit megközelíteni, legalábbis formailag.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez önmagában kevés, a másik oldalra is szükség van, a tartalmi hűségre és adott hatásmechanizmusok visszaadására. Képek esetén gyakran a másik nyelven értelmezhető (más) kép kell. Az alliterációk, belső rímek, a hangzásvilág mind-mind külön problémát jelenthetnek, amiket össze kell gyúrni olyanná, hogy a másik nyelven is kompakt egység keletkezzen.
Számtalan példát hallani arra, hogy milyen csodálatos ókori disztichonban szólal meg valamilyen tudományos mű egy-egy mondata stb. Pedig nem versnek szánták. “Kamu”-verset is lehet írni a legkifinomultabb formákkal.
Régi követelmény a tartalom és forma egysége.
Minden elemzés helyett: Akkor érezzük a verset szépnek és jónak, ha az eredeti vers is szép meg jó, a fordítás pedig mindezt képes a lehető legjobban visszaadni.
Legelsőnek ehhez mindkét nyelv kiváló ismerete szükséges. Művészi minőségről csak ezen túlmenően kezdhetünk egyáltalán beszélni.
Szeretettel
Feri