Az álom kergetőzik a széllel,
a csillagok közt van a cél.
Vajon ki ér előbb a magasba:
az álom vagy a szél?
Tűrtem, amíg lehetett,
és most szemembe tűz a Nap.
Hunyorgok, szemhéjamon
tükröt vet a harag.
Türkizben dalol az égbolt
vörös fényt szór a Hold.
A levél sárgán hull a földre
s pengeként felsikolt.
A fal lábam elé szór árnyakat,
de nem rémülök meg tőle.
Véletlenül szóltam csupán:
sors lett belőle.
Nevetve egymásnak feszülnek,
felhők közt már, de a csillag a cél.
Vajon a szellő lesz vagy az álom,
ami hamarabb felér?
1 hozzászólás
Szép keretes szerkezetű verset alkottál.
Delory Nadin