Két izmos kar, kifeszített mellkas,
magasan hordott büszke fej:
Az igazi bátorságnak vélt,
a közönségre hatni akaró mindig
megcsodált jelképe.
Szerény tekintet, bő ingben eltakart kar,
két figyelő szem, egy a tömegben eltűnő személy:
Egy kis gyáva embernek,
az évszázadokon keresztül,
a nem megbecsült lénye.
Remeg a keze, a pillantása ide-oda röpdös,
gondolatai száguldva űzik egymást:
Félek, de megteszem,
mert én most is mint mindig, csak
a hitemmel éltem.
Hallja a suttogást: Ez gyáva,
hogy reszket, ez egy igazi szégyen:
Ez az igazi bátorság,
hisz megmutatom mindenkinek,
hogy az életem féltem.
Az izmoktól feszülő Góliát,
mozdulatlanul fekszik a porban:
Vakul ment a harcba,
minden ereje a testi megcsodált
nagyságában rejlett.
Dávid ajkán egy szerény mosoly,
majdnem szégyenlősen lesütött szemek:
Remélem e kis szerencsém,
az ő hírnevén, semmi
csorbulást nem ejtett.
6 hozzászólás
Szia! Élvezettel olvastam a régi történetet versedben. Sajátos szemszögből mutattad meg Dávidot. A jelentéktelen kis-ember. Tobak Tibor (Pumák földön égen) hőse jut eszembe. Vézna, könyökvédős emberke egy irodában. senki nem tudja, ki ő. Hogy ő a II. Vh. egyik repülő-hőse, aki az utolsó csepp véréig harcolt, nem a saját életét féltette, de bajtársait mentette a rommá lőtt gépben, a túlerővel harcolva. -Ilyen gondolat-társítást váltott ki nálam! üdv: én
Kedves Bödön!
Bevallom őszintén, egy kicsit önző a hajtó ereje ennek a versnek, nem törtélmi háttere van, hanem az én személyes harcom a mindennapi életben az "úgynevezett nagyok, vagy nagyravágyók" ellen, amikor bebizonyosodik, hogy itt a födön is van néha igazság, és nem mindig az erősebb a győztes.
De köszönöm a véleményedet, és hogy írtál is,
és üdv Tóni
Nem mertem volna vélelmezni, h te magad vagy a "kisember" de, ha így van, még nagyobb vagy a szememben:)
Kedves Bödön!
Isten látja lelkemet, semmi esetre sem akartam most se ,és soha sem, nagy embernek tünni, sőt valójában egy"csekélyebb értékű szindromba" szidrommal szenvedek kiskorom óta, ahol mindig mindenki, le az utosó sorba szorított, habár anyám még élt,de mint állandó bentlakó egy tudőszanatóriumban, amit akkor mindenki egy halálos kórnak nézet, az én személyem pedig ennek a kórnak a hordóza volt, akit mindenki mellőzni akart. Ezzel a háttérrel nöttem fel otthon, és utánna 26 éves koromtól pedig, mint egy megtűrt nemszerett külföldi, átéltem itt a hetvenes évek külföldiek gyűlölettes életét. Nem panaszkodásból írom ezt, hanem csak a megértés kedvéért. ma már egy nyugodt megelégedett ember lettem, aki hálás minden napért, amit egészségesen átél.
Köszönöm, és üdv Tóni
Kedves Tóni!
A kisembereket legtöbbször fel lehet ismerni Dávid alakjában.
Szeretettel gratulálok az ábrázolásodhoz: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm a véleményedet, és
üdv Tóni