Egy várakozó álláspont lettem.
Vajon e terméketlen időszak után
életre szülök-e újabb verseket?
Most zajlik a játszma,
agysejtjeim egymást ölik,
nem adnak választ, lázadnak,
szavaikat a titok kíséri.
Te meg csak várjál! -mondják.
Várd ki a végét!
Vagy szülje szíved vajúdva, vinkódva, véresen újra az életed!
A kapuk előtt állok,
mindegyik mást takar,
kulcsom csak egyhez van,
de ki tudja, lelkem most mit (t)akar?
Két hegy között, tudom,
én most a völgyben élek.
Azt a lankát már elhagytam,
ettől az emelkedőtől félek.
Évek rakódnak egymásra,
tornyot épít a kis suhanc,
zsebében még mindig ott lapul a kulcs,
de most már mindentől megriad.
…
..
.