Fáradt párkák szövik a reggelem.
A fagy mindent beborít.
A jégvirágok mögött egy furcsa
táj: a hófödte határ sejlik fel
nekem. Nem látni életet .-
Sehol egy állat, sehol egy virág.
Tél van, s még nagyon korán.
Csöndes falumban ébred az élet.
A szomszéd a kútról vizet cipel.
Orrára fagy a dér, de bent huncutan
ébred álmából a kályha, s meleget
varázsol a szűk, kis szobába.
Nyújtózik a sarokban a pók, lábai
elgémberedtek, de ő mégis önfeledt
örül a legújabb reggelnek.
Fáradt párkák szövik a reggelem.
A fagy mindent beborít.
Bent gőzölög forró teám,
s a frissen sült kenyér már kész.
Elgondolom mi vár ma rám,
s tanácsot kérek: drága párkák
mondjátok, én is önfeledt örüljek
ennek a reggelnek?
3 hozzászólás
Igen, Mónika! A válaszom: Igen, örülj a reggelnek! Szép verset írtál, legalább is, nekem tetszik.
Érdekes a témája, a mindennapokból vetted.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Köszönöm, hogy olvastad, örülök, hogy tetszett. Imádok korán kelni, és figyelni a temészetet.
Igen, persze. Mint a huncut kályha, ami már teszi is a dolgát.