Koppan az eső a korhadt háztetőn.
Bámulok ki az ablakon merengőn.
Nézem a ködöt, a semmiséget.
Nem látom már a messzeséget.
Gondolatok kavarognak bennem.
Cikáznak szerteszét eszemben.
Szikrák gyúlnak sötét szememben.
Valakivel ma csodákat tettem.
Szeretem a lágy, őszi záport.
A szélben szálló szűz virágport.
Nyáresti vad orkánvihart.
Mikor a város üres, kihalt.
Még meleg lépteidtől az aszfalt.
Még nem szedték le az asztalt.
Kölyökmacskám édesen dorombol.
Künn a szél fákat tépáz, rombol.
Ha te vigyázol rám, nem félek immár.
Ha te nyugtatod szívem, nem sodor el az ár.
Hiába csalogat a veszély, hiába vár.
2 hozzászólás
Szia!
Kicsit furcsán kezdődik..az orkánvihar tetszett, mikor kihalt a város, igen, ismerem…:) Talán az utolsó versszak kicsit rövid lett ahhoz képest, hogy a címből azt gondolnám, az egész erről fog szólni…De összeségében tetszett, csak valahogy..a címhez nem illik
Ölellek
Szia Mirci, köszönöm a hozzászólásodat! Szerintem az egész vers a a címről szól…:) puszi