Suhanó, ragyogó, gomolygó
felhők alatt fekszem a réten,
égi színjáték, elragadó!
Sárkány jő, tüzes lángnyelvekkel,
de torzul e kép, elolvadó.
Szél rendezi újra a színpadot.
Kicsi bárány halad, majd vonagló,
lassú óriáskígyó. Mozdulok,
kinyújtom karom, letépek egy
virágot, szirmaival játszom:
"nem szeret, szeret, ne…" Hírtelen
angyal szárnya lebben. Nem álom!
Kék égen repül tova, reményt
csókol arcomra. Szép, tűnékeny
káprázat, égi jel. Számolok, egy
szirom rezzen csak, s rám nevet: a "szeret".
5 hozzászólás
Szia!
Leginkább az jutott eszembe versedet olvasva, amikor azzal szórakoztam, milyen alakzatokat adnak ki a felhők. Igazán romantikus közben az a virágkiszámolós. Én mindig azzal kezdtem, hogy: "szeret".
:-)))
Szia!
Kedves kép, amint a fűben fekszel a felhőket figyelve, közben a virágszirmon kiszámolod, hogy kedvesed szeret-e.
Szeretettel: Rozália
Kedves, játékos vers.
Én is játszottam régen ezt a kiszámolósdit, és mindig a szeret jött ki, és mégsem lett igaz.
Remélem neked bejött
Tetszett a versed.
Üdv: József
Igen, ilyet már mindenki játszott, azt hiszem 🙂
Nagyon könnyed ritmussal írtad meg, gratulálok!
Hanga
Kedves, nyugalmat árasztó vers, tetszett a játékossága, pozitív kisugárzása.
aLéb