Egy bácsi emlékére

A Margitsziget déli csücskén,
(Tudod, ahol a vén hársfa áll!)
Egy bácsi ült a padon büszkén,
Láthatta mind, ki arra jár.

Megállt mellette sok-sok ember,
Öreg szája szép regét regélt,
Sokszínű meséi akár a tenger…
A szél játszott hozzá zenét…

Ha a Dunából felkelt az est,
s feketén kimászott a partra,
a bácsi ült és nem sietett
az éjszaka nem zavarta.

Lakása volt ez a „NAGYVILÁG”,
azon belül a szigeti pad,
a Nap a „tetőn” bekandikált,
ha épp az eső nem szakadt.

Néhány paplan, egy bögre, s kanál
újságok, toll, egy törött pipa,
ezek tették ki a vagyonát
Ja, igen, és egy Biblia.

Nem éhezett, mert az emberek
Hoztak neki elemózsiát,
Egyszer emlékszem én is vettem
Neki egy kakaós csigát.

Mikor od’adtam megköszönte:
„Csak egészség legyen kedvesem!”
Öreg kezét megdörzsölte…
…már elég hideg volt azt hiszem.

Elhatároztam, hogy veszek egy
óriás hegymászó fóliát,
mikor a hideg harapni kezd
ő bugyolálja be magát.

De másnapra üres lett a pad.
Eltűnt a bácsi, s a holmija,
a kanál, a pipa, a paplan…
Ja, igen, és a Biblia.

A Margitsziget déli csücskén,
(Ahol a virágzó hársfa áll!)
Egy bácsi ücsörgött egykor büszkén,
Nem látja már ki arra jár.