Amikor én itt, az idegen utcákon sétálok
körülöttem sok az ismeretlen ember,
magányosnak érzem még most is itt magam
itt kinn, ahol engem senki sem ismer.
Leülök az központban egy magányos padra
elnézem a mellettem rohanó embereket,
sokáig ülök ott, azon a magányos padon
itt kinn, ahol engem senki sem ismer.
Egy napon majd másképp lesz már minden
haza megyek végre a szülőfalumba,
ott voltam én otthon, és otthon leszek újra
leülök a központi legszebb kispadra.
Itt a falu közepén, most itt ülök egyedül
itt is elmegy mellettem, szó nélkül mindenki,
itt születtem régen, itt, ebben a faluban
itt, ahol ma engem, már rég nem ismer senki.
11 hozzászólás
Tónikám!
Sajnos, már engem is kevesen ismernek a szülőfalumban. Pedig engem
nem sodort el a sorsom más országba. Nagyon sokan örökre átköltöztek
a másvilágra a rokonok, barátok, iskolatársak közül…
A Bábel szerkesztője is az A variánst tartotta jobbnak az Éltem delelőjén
című fordításom esetében – szikárabb, rilkésebb mondta – de kértem, ha
lehet egy fordítótól ott is fent két fordítás, tegye a B-t is fel.
Nem hattyúk módjára büszkén, öntelten – de egy kicsit örülök…
Barátsággal üdvözöl Attila
Kedves Attila!
már többször leírtam Alfred Pogár idézetét az emigránsok sorsárol:
„Die Fremde ist nicht Heimat geworden. Aber die Heimat Fremde.“
…igen, az idegen nelm tett otthonod, de az otthon idegen,..
Az A variációt, érzelmileg taláétam jobbnak, de megokolni nem tudom. És joggal büszke is lehet rá. Egy mondás ugyanis azt is mondja:
" Egy ember csak arra lehet büszke, amihez saját maga is hozzájárult"
Egyszer az egyik hozzászólásom nagy port vert fel, amikor azt írtam:
"Arra, hogy magyarnak születtem, nem lehetek büszke, hisz apám anám magyar volt, így hát természetes, hogy magyarnak születtem.
De arra, hogy magyar maradtam, és ma is az vagyok, arra annál inkább, ugyanis azért én harcoltam minidennap, és még ma is harcolok.
Köszönöm az írásodat, és
üdv Tóni
Tetszett ez a vers!
Néha nem érezzük, hogy tartozunk ahhoz a közösséghez ambien éppen vagyunk, de az igaz barátok között ezt az érzés sosem hiányolom.
Egyetértek azzal a gondolattal, hogy senki sem lehet büszke arra, hogy magyarnak született, hiszen nem tehet róla.
Delory Nadin
Kedves Delory Nadin!
Büszke nem lehet senki, de hálát adhat az Istennek mindenki teljes szivéböl, hogy magyar.
Márai Sándor is azt írta:
"Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!"
És egyet észrevettem, és mindig jobban érzem is:
A haza, minden megtett kilóméterrel, ahogy távolodsz tőle, mindig szebb lesz. És amikor a távolban élsz, akkor pedig minden nappal.
Tudod, idegen nyelven, magyar szívvel gondolkodni, nagyon nehéz.
Köszönöm, hogy olvastál, és írtál is.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Sajnálom, hogy ilyen érzéseid vannak…
Az "idegen" érzés ellen magunk is sokat tehetünk.
Talán, ha megismernének, már nem is lennél olyan idegen.
Gratulálok a versedhez, Judit
Kedves Judit!
Tudod mi a vicc? Sok ismerősöm van a sport által,( többször voltam kantonál bajnok aargauban, Zürichben, Zugban, 2009-ben nemzeti színten bronzérmes a csapattal), és közüllük senki sem tart idegennek, sőt a beszédem szerint, mindenki rétromán svájcinak tart , ( a német, olasz és francia után ez a negyedik hivatalos svájci lakossága az országnak) ez csak egy belső érzés, ami azonnal eltünnik amikor valakivel magyarul beszélek. Ez ellen tehetetlen vagy, ez nem észböl jön, és nem tudsz ellene semmit sem tenni.
Ezt megérteni nem lehet, csak ha érzed, akkor tudod igazán, mi az.
Köszönöm, hogy olvasol, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Idegenben nehéz az eleje, aztán megtanulunk élni ott, alkalmazkodni. Úgy kell beállítani az agyunkat, és mindennek a jobbik oldalát keresni.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Sokan tévessen értelmezik az OTTHON jelentőségét. Sokan arra a helyre ahol laknak, azt mondjáK: Otthon. Pedig azt amit ő otthonnak nevez, az minden formuláron, mint LAKÓHELY, van feltüntettve. Otthon, az nekem más. Itt ahol lakom elégedett vagyok, mondhatom szeretnek is, sok is az ismerősöm, de ez nem otthon. Ha hazamentem, vamikor még otthon voltam, de ma, az a cirkusz után ami otthon volt, az embereket elvadította egymástol. Ha Magyarországon vagyok, arra sem mondhatom, hogy otthon, mert legkésőbb öt perc mulva a fejemhez vágja, valaki: Á ön nem magyar, Jugoszláviábol jött. Nem magyar, nem az Isten, hát akkor mi vagyok? Itt svájcban külföldi, otthon mádzsár, Magyarországon Júgó?
…igen, akkor bejövök a szobámba, ide ülök a gép elé, és itt magyar vagyok…
Köszönöm, hogy írtál és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
A versed nagyon megindított. Idegen városba kerültem, én sem találtam a helyem, majd évtizedek múltán visszatértem a gyökereimhez, bízva abban, hogy megtalálom az elveszett boldogságom, de nem várt rám más, mint a magány.
Örülök, hogy olvashattam.
Kedves Anck Su Namun!
Igen, ezért is olyan találó Alfred Polgar, az idegenbe tévedt emberekröl írt idézete:
"Az idegen nem vált otthonoddá, de az otthonodban idegen lettél."
Így vagyok én is, tegnap mult 43 éve, hogy itt élek, hív a haza, de félek az ismerőseim által átélt csalüdásoktol, inkább élek az álmommal, és azt mondom, amit Hermann Hesse írt a Verführer /Csábitó cimű, a mult héten tőlem átforditott versében:
"Ó, Átok, semmi érték sem boldogít,
A valóság megsemmisít álmokat,"
…ezért csak álmodok az otthonrol, mert tudom a valóság sohasem lesz olyan szép mint az álmaim…
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Tóni kedves!
Van az úgy, hogy még az sincs otthon, aki itthon van. Ez egy vacak érzés, amely időnként belénkfurakszik. Persze, bizonyára vannak akiknek nehezebb, mert földrajzilag is két külön világot jelent számunkra. Megérintő ahogy írsz róla. Hol itt ülnél, hol ott ülsz, mégis mintha nem találnád a saját padodat. Tudod én itthon sok padra leülhetnék, csak valahogy… mindegyikről hiányzik már valami…
Szeretettel olvastalak.
Ölellek: pipacs 🙂