Egyik orcádat bánat árnyékolja,
A másik orcád örömtől fénylik,
Büszke homlokod fölér az égig.
Te, kinek hatalma bölcsesség s erő,
Megtorpan előtted a múló idő,
Teljes örömöd miért nem leled?
Miféle bánat sújtja lelkedet?
Két szép liliomszál, mit az ég adott,
Kemény éltemnek értelmet hozott…
Kérges tenyeremben gyöngéd szirmaik
Harmaton nőttek s vélük álmaik.
Két szép virágszál reménnyel telve
Magvaik hullatták a szél ölébe.
Szállt a szél, s a magvak véle repültek,
Mélyen lent a völgyben otthonra leltek.
Egyik arcom búja magányom terhe,
A másik öröme világnak szépsége,
Melyben zsenge élet, két szép lilomszál,
Mint kőszikla viharban, keményen helytáll.
4 hozzászólás
Kedves Virágének!
Nagyon szépen el tud töprengeni ez a kőszikla.
Minden sort élvezet volt olvasni, és Andrew Matthews idézete jutott az eszembe:
"Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: "Miért pont én…?" "
Igen, miért pont én?
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Érdekes hozzászólásodat figyelemmel olvastam. Az idézet tanulsága nap-mint nap itt lebeg fölöttünk! Köszönöm! Barátsággal, Katalin
Kedves Virágének!
Igazán elgondolkodtató a verset.
Tetszett.
Üdv: József
Kedves Virágének!
Nagyon szép gondolatot verseltél! Én is eltöprengtem rajta.
Hiába tűnik erősnek az ember akár a kőszikla, apró örömökre szükségünk van, hogy értelmet nyerjen az életünk.
Köszi az élményt!
Szeretettel: Kankalin