Egy Művész útja

Kilép a művész a derűs fény köréből,
ujjongó hangok szólnak a tömegből,
kezdődik az előadás, figyeljenek kérem,
ma értetek, nézőkért ontom ki a vérem.

Taps szól a lelátókról, tombol a tömeg,
a kupolát beborítja egy sejtelmes szövet,
jelenet kezdődik, ugrál a sok szám,
fentről egy akrobata zuhan le rám.

Meglepetés tükröződik a néma arcokon,
lelkem összefonnyad, s kirepül az ablakom,
nélküle nézem tovább a rejtelmes műsort,
színpad alján ódon üst, benne tűz forr.

Fejek helyett egy kérdőjel néz le fentről,
zenészek hagyják el a ritmust: mi lesz ebből?
de kong csak a teltházas, izzó katlan,
s szétrobban a kupola recsegve, váratlan.

Vége az előadásnak, lassan vége már,
határvidék mindenkit melegen hazavár,
művész bandukol vissza rögös útján,
kezében semmi, csak egy ócska lámpás.

Átkel tavon, hegyen, dombon, völgyeken,
eléri a végét majd mindennek véletlen,
csalódva teszi lámpását a poros földre,
az előadásának így már örökre vége.