Mondtad, ha nem látlak, nézzem a tájat,
nézzem a mezőt, vagy a kéklő eget,
érezzem a szellőt, a forró sugarat,
mert mindig simogatni fog a kezed.
Esőben a szemed, a virágos rét,
úgy zölddel akár a fű a tengerben,
ha ragyog a Nap, olyan, mint kéklő ég,
mely ott csillog a kristály tó vizében.
Sötét hajad a kormos éj palástja,
mely minden este szorosan átölel,
és, bele ringat a mély álomban,
ahol a képzelet világa hoz közel.
Gondoljak rád, ha a szél simogat,
ha melegen átfon a Nap sugara,
te is rám gondolsz, ha csobog a víz,
mert olyan szemem, mint a víz forrása!
1 hozzászólás
Nagyon szep kedves verset irtal.