És ilyen egyedül lenni.
Egy bögre teával a kézben ülni,
hallgatni Debussy-t, a lágy dallammá olvadt hangokat,
meg az esőt, a sok kis csepp sosincs egyedül,
és a zongoradarab sem egyetlen hangjegy,
ahogy elfolyik a fülemben a Zagyva.
Szél surran be a nyitott ablakon, vagy
autó húz el két utcával arrébb, a hangja cirógat.
Éjjeli bagoly vagyok,
de nem pék-lány.
A vers más. A szavakat néha
nem köti össze gondolat,
és ilyen vagyok én is:
a tea keserű,
kanalam végén
megült egy csepp méz.
4 hozzászólás
Szia!
Lehet mézízű is a vers. S hát miért is ne? Egyedül a gondolatainkkal lenni olykor jó. Kimondottan az.
Szeretettel:Selanne
Ó, igen, nagyon jó. 🙂 Szeretem is az érzést, azért is kaptam el.
Köszönöm, hogy olvastál!
Szikra
Szia!
Nagyon jó vers.Néha kifejezetten jó a magány.
Üdv:Ági
Köszönöm szépen! 🙂 Bár ahogy mondani szokták, vannak, akik egyedül sem magányosak.
Szikra