Kicsit szédülök. Hosszú ez az este.
Mért megy le a nap délután négy fele…
…
Egész nap le se fürödtem.
Csak egy pulcsi van a hálóingemen:
úgy vagyok, ahogy az ágyból kikeltem.
és meleg zoknit vettem; – kettőt. Fázom.
Téli álom porlik szempillámon.
Anyával két terítőt ettünk ma le.
(Nevettünk.)
Mindkettőt tisztán terítettük –
még ebéd, illetve vacsora előtt.
Egy poharat is eltörtem.
Ez nem az a nap.
Pedig nem is stresszelek még a vizsgák miatt.
Két sütit ettem, és kétszer pakoltunk be a mosogatóba.
Két nap van még Karácsony előtt,
és kettő telt el Hanuka óta.
Minden kettő.
Csak mi ketten vagyunk már:
csak egy egy és egy más.
A világ rendje nem változott.
Megvolt mindenki eddig is nélkülem
a Fények Ünnepén,
– ugyanúgy, mint idén –
és nem fog hiányolni senki se,
ha nélkülem megy majd le
az összes éjféli mise.
Nem voltam ott soha,
s nem hiszem, hogy leszek valaha,
idén valahogy mégis
hiányzik.
Veled mentem volna.
8 hozzászólás
Szia!
Valaminek vége, de még ott van benned, s valami közeleg, érzed, de még nem értél oda. A kettősség remek példája. Mint egy csatlakozás, egy átszállás az utazás során. Nézd meg az állomást. Ahol most vagy. Fontos lehet. Különben mitől született volna meg ez a versed, ha nem volna fontos? Nehéz élmény, mert ha az ember szeret utazni, az átszállást akkor sem szereti. Fiatal vagy, haladni szeretsz. És igazad van.
Ezek jutottak eszembe olvasáskor. Láttam képeket. Egy kedves, füstölgő régi "csühöst" és egy szikrázóan szép, modern mozdonyt. Egy peront, ami hideg, barátságtalan. Az átszállást a szeretteink mindig segítik. Versedet majd szét szedik a profik, ha akarják. Én csak ennyit írnék.
Gratulálok!
Én ugyan mindig mozdonyvetető szerettem volna lenni, (de mintha megéreztem volna, hogy nélkülem is romba dől a MÁV, végül nem lettem) mégsem jutott eszembe versedet olvasva se egy mozdony, se egy állomás, de még csak egy nyomorult bakter sem. Ez nyilván az én szellemi szegénységemről árulkodik és az én problémám.
Versedet olvasva bevallott pszihés hiányosságaim mellé odacsapódott még egy fizikális probléma, nevezetesen nehezen vettem a levegőt. Döbbenetes erővel hatott rám az egyszerű szavakkal megírt versed. Gyönyörűen rejtetted a fájdalmat a szavak közé, mögé.
Többszöri olvasása után írom: lenyűgöző! A cím ugyan nem igazán… de ilyen élmény után nincs kedvem ezen rágódni.
Gratulálok. a.
Szia Zsázsa!
Életkép, érzés, vágy közvetlen, ám mégis jól megformázott versben. Olyan élethűen írod le, hogy mi történe veled, hogy szinte én is átélem ugyanazt. Az utolsó két versszak döbbenetes erővel adja vissza a fájdalmat. Sejtem a szándékodat a címmel, de be kell vallanom, a címekkel én is mindig bajban vagyok, ezért általában sablonokat adok. A tiéd viszont eredeti.
Szeretettel: Rozália
Ez jó!
Igen, határozottan van benne valami nagyon eredeti.
Szeretettel: Fanni
Szia!
Érdekes vers. Nagyon jól kifejezi az érzéseidet. Nekem összeszorult a gyomrom miközben olvastam. Megfogja az olvasót és magával ragadja. A rímeken kicsit lehet még csiszolni az elején talán, de az ahogy az egész vers átadja az érzéseidet, mindenképp jól sikerült.
Címnek esetleg: Páratlan ünnep, Éjféli semmise
Összességében mindenképp gratulálok!
mA
A "Téli álom porlik" helyett mást írnék. Egyébként nagyon szép kis alkotás!
Gratulálok!
Szeretettel:
István
Kedves Zsázsa!
Nem mondok semmit, illetve csak annyit, hogy e versed spontán született ( így érzem) és így érdemli meg a további életét is: gyorsan jött, gyorsan ment, mint minden az emlékek végtelen éterébe eltűnik… Szép volt, ami megtörtént és nem a búsulás szépíti meg az emlékeket: vagy megtartjuk ( egy darabig ) vagy elengedjük végleg.
" Elment a vonat?– majd jön a másik vonat"! Az elején egy kicsit így nehéz elfogadni az elébünk állított tényeket, de az élet törvénye tovább diktálja a történéseket.
Úgy írtad meg, ahogyan érezted. Gratulálok.
Köszi: Inda.
Huhh, mit is írhatnék, már annyi komoly vélemény elhangzott előttem, és mind igaz volt. Szép vers lett.
Leírhatnám most ide remegve, hogy egy pehely kis pillangó jutott eszembe, ami soraid szárnyán lebegve, csendben rászállt a fáradt kezemre, míg én könnyeimet nyelve és a mosollyal eltelve csak balgán gyönyörködtem benne és csak a végén jöttem rá végre, hogy ólomból vannak a szárnyai,
de ez túl giccses lenne, a versedhez pedig egyáltalán nem méltó, szóval inkább csak annyit írok, hogy tényleg nagyon szép alkotás! 🙂
Gratulálok hozzá!