elmebeteg idő simítja agyunk barázdáit
nem-gondolkodó buta egyenesre
átgázol rajtunk
cseppmentesen kortyolunk délibábot
és mint dőre állat lábalunk a
nem létező pocsolya hűsében
virágot simítunk a kiégett szik
sójában s illatok ringatnak
rémálomban
kenetlen kilincs csikorog zárt
ajtón – egy mozdulat és
megnyílik a pokol