Mérjük, mert fogy,
s míg írom a
betűt, etűd,
vénülök itt.
Múltat mér,
éltet kér,
vágyat hív,
áltat, szív.
Szédült erő
halált vető
küzdő lélek
zengő élet.
Hajló törzs, fájó láb
zajló lét, múló báb,
földelt lét, megmért év
vénség ért, s végét mért.
7 hozzászólás
Idő és lét bizony mindent meghatároz! Mérjük és kitöltjük a léttel. Hasonlóan írtam egy verset erről a témáról lét címmel, talán az első versem ezen az oldalon! A versed tetszik és elgondolkoztató! Üdvözöl. santiago
Idő és lét bizony mindent meghatároz! Mérjük és kitöltjük a léttel. Hasonlóan írtam egy verset erről a témáról létezés címmel, talán az első versem ezen az oldalon! A versed tetszik és elgondolkoztató! Üdvözöl. santiago
Köszönöm Kedves Santiago, hogy figyelmed rám szentelted és olvastad ezt a versem. Külön köszönöm a véleményed, bár nem tudom hogy dupláztad meg. 🙂
Szép estét neked!
deb
Elnézést a dupláért! Nem volt szándékos, elnéztem, amikor a Létezés című versemre akartam utalni!
“Testem, mint a kő idő tavába hullva,
nyomában még gyűrűzik a lét,
kis hullámredőkön futva szét,
és máris elcsitulva.
Az idő tavában rejtőző sötét
halál fonja rám gyökerét.”
Köszönöm, hogy ide idézted, bár megkerestem volna. Mindig megnézem, ha valaki jelez valamiről, amit nem láttam. A tiéd szabadvers, gördülékeny, ABBACC rímképlettel. Szóképek, hasonlatok tarkítják, az utolsó sora ritmikus. Témája valóban a lét, utalva a létezés idejének hosszára, ami az univerzumban valóban csak “máris” elcsitulás, és jön a halálfonás és a gyökér… Tetszik a versed.
Köszi, hogy visszajöttél!
deb
Lüktető, pergő sorok, jól ábrázolják az idő múlását, ami leginkább akkor tűnik gyorsnak, mikor az ember öregszik.
Szeretettel: Rita
Gyors az mindig Rita, csak akkor lassú, ha dolgozni kell…
Örültem neked, mint mindig.
Szeretettel
deb