Őszülök, fonnyad a bőröm,
testem sejtjei elöregszenek.
Múlik az élet, illan az öröm,
hajhagymáim is elfekszenek.
Régen, mi egy egész nap volt,
jelenleg egy halmozott pillanat.
Elérhetem még a gyorsvonatot,
leszállni már nem is szabad.
Rohanó, száguldó autók,
elektronikus és gépi csodák.
Hová tűnhettek a régi ajtók?
Nyugodt létbe vezettek át.
Szomorúan fiatalnak,
vagy öregként örülni volna jó?
Sok választásom nemigen marad,
itt a harmincas-vasajtó.
Volt-e értelme létemnek?
Azzá lettem-e, ki vágytam lenni?
Sok felesleges kérdésemnek
vajon ki fog megfelelni?
2 hozzászólás
szia! szép vers, és milyen igaz! filozófiai témába csapott át, jogos…
üdv:dende
Kedves Dende! Köszönöm