Elszakadt láncok csattanása
az üres, levegőtől és érzésektől mentes térben.
Érkezés. Távozás.
Egyazon pillanatban, jéggé dermedve.
Fehér zongoraakkordok
eltörött fenyővesszők között.
Elvitt és ottfelejtett tárgyak,
fények és árnyékok egymásba keveredett,
kibogozhatatlan lenyomatai.
Áttörhetetlen, mégsem létező
acélrácsok.
Magukba groteszk módon visszafutó,
sötétkék egyenesek.
1 hozzászólás
Kedves Balázs!
Lenyűgöző! Mintha az egész vers egy folyamatos gondolathullám lenne. Engem elsodortál!
Gratulálok: A.