Vergänglichkeit
Daß alles uns so rasch vorübereilet
Und sich die Zeit nicht läßt in Fesseln schlagen,
Es war mir nimmermehr ein Grund zu klagen,
Wenn ich im Kreis der Fröhlichen verweilet.
Denn öfter noch hat mir es Trost erteilet,
Wenn auf der Seele tiefe Schatten lagen;
Der bangen durft' ich dann vertrauend sagen:
Getrost! Der Sand verrinnt, die Wunde heilet.
So hofft' ich stets dem jungen Lenz entgegen,
War ich vom Frost des Winters kalt umschauert,
Und sah mit Ruh den Herbst ins Grab sich legen.
Nur eines hab' ich immer tief betrauert,
Daß auch die schönste Blum' auf unsern Wegen,
Die Liebe selbst nur zwei Minuten dauert.
_________________________________________
Mulandóság
Az idő minket otthagyott bár gyorsan,
És láncot sem kívánt magára venni,
Okom se volt sosem panaszt emelni,
Hisz társaságban, vígakban mozogtam.
De mert vigaszhoz mind többször jutottam,
Midőn lelkemre árny kezdett lebegni,
Mondhattam bátran: nincs ok félni semmi,
A seb begyógyult, megvigasztalódtam.
Az új tavasz elé derűsen néztem,
És szenvedőjeként a fagynak, télnek,
Már őszt temetni is volt jó esélyem.
Ám van, amitől egyre jobban félek,
Hogy sorsunk legszebb virága, a vétlen
Szerelem is csak két percet remélhet.
* * * * *
4 hozzászólás
Kedves mandolinos!
Jól sikerült a szonett, gratulálok hozzá! 🙂 Néhány megjegyzést azért engedj meg. Az első sorban talán jobb lenne a ritmizálás így: Idő bennünket otthagyott bár gyorsan, és a második tercinát is át kellene írnod, mert az is döcög egy kicsit. Egyébként élvezet olvasni. 🙂
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Megjegyzéseid köszönöm, jogos ajánlatod elfogadtam, és próbáltam így javítani…
Mert szép időnk elhúzott tőlünk gyorsan,
S magát nem hagyta lánc végére verni,
Okom se volt sosem panaszt emelni,
Hisz társaságban, vígakban mozogtam.
De mert vigaszhoz mind többször jutottam
Midőn lelkemre árny kezdett lebegni,
Fennen hirdettem: nincs ok félni semmi,
A seb begyógyult, megvigasztalódtam.
Az ősz halálát békésen szemléltem,
S bár szenvedője voltam fagynak, télnek,
Az új tavasz elé derűsen néztem,
De van, mitől én egyre jobban félek:
Legszebb virága létünknek, a vétlen
Szerelmünk is csak kettő percig élhet.
Kedves Dávid!
Fordított verseknél én csupán a magyarra fordítást olvasom és értékelem, mivel már olyan régen tanultam németül, s nem gyakoroltam, sokat felejtettem. Egy verset tudok csak még németül, amit valamikor megtanultam. Versfordításod tetszett, mert én a szonetteknek imádója vagyok.
Ha először olvastam volna, én is jeleztem volna az utolsó sorban a "kettő" szót, mivel a helyettesítő "két" szóval is tíz-szótagos a sor, és annyit meg lehet engedni a szonetteknél is.
Azt azonban ajánlom, hogy a korabeli versformánál is, már elhagyható az, hogy minden sor első betűjét naggyal írjuk. Fontos, hogy a mondatok úgyis áthúzódhatnak!
Szonetted szép költői szavakkal készült, nagyon tetszett.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm szíves hozzászólásod, örülök, hogy tetszett a szonett. A soronkénti nagybetűs kezdésen gondolkodom, de ha az eredeti is így kezd, akkor én is… Persze, a mondatok áthajolhatnak, csak a sormetszésre kell odafigyelni, mert azok rosszabb esetben tönkretehetik a ritmikát, ami szintén nagyon fontos, a szigorú rímképlet mellett. Ahányszor előveszek egy-egy fordítást, mindig az az érzésem, hogy javítani kellene rajta. Aztán több javítás után megesik, rádöbbenek, hogy az első verzió volt a legjobb…
További érdeklődésedre és véleményedre is számítok, mert ebben a rovatban sajnos igen gyér a látogatottság. Magam ritkán írok saját szonetteket, bár szakkönyveim is vannak erről a mesterségről. Egyesek, más portálokon, a mesterszonettet erőltetik, és igen furcsa műveket hoznak létre. Csak hát 15 szonettet egyáltalán egyvégtében elolvasni…
Szeretettel: Dávid