Emlékszel?

Emlékszel, mint volt valaha a múlt?
Csendek tűnő szaván
szótlanságok közt' lassan elvonult!
S neked elmondanám,

mily gyönyörködtető volt a néma
táj, s bennem otthonra
lelt a költészet világa néha.
Szerettem, mert honra

találtam benne, szépült szavakat,
amiket követtem
versekbe szőve, és mint áradat
zúgott el énvelem

a költészet zúduló folyama.
Mert szeretem a szót,
minek gyönyörű, fennkölt hatalma
elmondja a valót,

ha elhiszed azt, amit Te leírsz,
kinek ha írnod kell
fogan a betű, s ha szíveddel sírsz
csorduló könnyekkel,

benned bensőd Istenért feléled,
ha szíved érte ver,
kitől műved ihletét reméled!
Kiért lettél ember,

mert születtél annak, s hogy rohannak
el az emberöltők!
Versem írtam azoknak, kik vannak
közületek költők.