Nem vagyok én sportember
Soha nem is voltam:
Kétszáz méter futás után
Összeesem holtan.
Szekrényugrás nem megy nekem,
Bukfencezni nem tudok
Fekvőtámasz-felmérésre
Rettegéssel gondolok.
Békaugrás? Hogy is mondjam…
Izomlázam negyven fokos
Aki aztat kitalálta
Nem lehetett nagyon okos.
Hajlékonyság? Angolspárga?
Az sem az én asztalom
Sporttehetség bennem nuku,
Nemcsak hiszem, állítom.
Pedig mennyit próbálkoztam!
Karatéval, tánccal…
De izmaim mind kötöttek,
s nem zsinórral, lánccal!
De kitől is örököltem,
Felmerül a kérdés,
Édesanyám annyit mondott:
Fogd csak rám, nem sértés!
Ő se tudott, az ő anyja se,
sem a nagymamája
Miért lennék pont én kivétel:
Az egyetlen lánya?
Nem is bánja, ha néhány futást
Lecsalok én szépen,
Mert büszkeség és nosztalgia
Csillog a szemében.
Ám félreértés ne essék:
Én tisztelem a sportot
Dicső művelői előtt
Százszor fejet hajtok!
9 hozzászólás
nagyon jókat derültem olvasásá közben, szellemes versike!
Tényleg nagyon szellemes, a testanárok is biztosan értékelnék:))
Az majd most kiderül Yorkie, mennire értékeli a tesitanárom! Most ballagtam, és ez a búcsúajándékom neki, e-mailben kapta:D
Hát ez fenomenális!
A legjobban az első, az ötödik és a hatodik vesszak fogott meg.
Grat! :o)
Valahogy magamra ismertem…(főleg az első verszakban…)
Amit már a “Nagybátyámnak” című versednél is írtam, tanulni, tanulni, tanulni! Nem a sportra, hanem a versírásra gondoltam. Benned van az a tehetség ami ehhez kell, tanulj meg élni vele! Hajrá!
Ez valami eszméletlenül nagyon jó!:D
Ez csuda klassz. 🙂 Ismerős az érzés, és Te remekül versbe foglaltad. 🙂 Üdv, Poppy
Kedves Kalina!
Nagyon eredeti a versed, és jók a rímek is! Csak így tovább! Az ütemet néha egy kissé megtöri az elérő szótagszám, de ennek ellenére is élvezetes. GRATULÁLOK!
Vipera