én még emlékszem…
távoli messzeségbe futottak az utak talpaim alól
míg homokot szórt a szél az árokparti füvekre
és a vízmosás széli füzekre ráült pihenni
a Napkorong
én még emlékszem…
csillámlott verejtékben úszó ifjú-nyári bőrömön
a rám tapadt sok-sok apró kvarcdarab
és a szemcsékről újra az égbe szállt
a napsugár
én még emlékszem…
árnyékom lassan eltűnni látszott alattam
és bár én egy helyben maradtam mégis mozdult a világ
repült fölöttem tüzes szárnyain
a napmadár
én még emlékszem…
bár nem történt semmi azon az égetően forró nyári napon
de mintha megszakadt volna akkor az idő
és folytatni kéne már mert bőröm azóta is arra
a napra vár
4 hozzászólás
Nagyon szép képek, gratulálok! Az utolsó versszakból kihagynám az “égetően forró” jelzőt, de ez olyan apróság csak. Tetszett, köszönöm!
Szép napokat kívánok!
Szervusz Velencia!
Tudod, az a nap nem csak egy “nyári nap” volt… gyermekkoromban mások voltak az “égetően forró” napok, mint a többi… ezeket a napokat érzem a bőrömön… még most is…
Számomra az érzés a fontos… 🙂
Köszönöm.
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Szép napokat kívánok!
Szervusz Aysa!
Mindenkinek a maga emlékei… és mindenkinek a saját Napkorongja… ha a Tiédet felidézte a vers, akkor valóban érdemes volt elolvasnod…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Milyen szep….ne is feledd el soha, amiröl itt irsz es folytasd!
H.